Index Vakbarát Hírportál

Most a Facebooknál csapott le a rasszista algoritmus

2021. szeptember 7., kedd 11:23

A mesterséges intelligencia újabb rasszista botlása miatt tört ki botrány, ezúttal a Facebooknál. A közösségi oldal tartalomajánló algoritmusa fekete férfiakat tartalmazó videó alatt érdeklődött a felhasználóknál, hogy szeretnének-e még több, főemlősökről szóló filmet nézni. 

A probléma oka, hogy a felhasználó érdeklődési köreiről információt gyűjtő rendszer automatikusan a „főemlősök” címkét adta a videóhoz. A történetet tovább árnyalja, hogy a felvételen egyébként fehérek által kezdeményezett rendőri fellépés volt látható, amely során feketéket tartóztattak le.

Ez a hiba egyértelműen elfogadhatatlan

– fogalmazott a cég szóvivője.

Ahogy korábban is jeleztük, javítottuk a mesterséges intelligenciánkat. Tudjuk, hogy nem tökéletes, és még fejlődnie kell. Bocsánatot kérünk mindenkitől, aki láthatta a sértő ajánlót

– tette hozzá.

A Facebook tavaly júliusban közölte, hogy vizsgálja az algoritmusai rasszista elhajlásait az Instagramnál.

A cég a jelenlegi malőr nyomán lekapcsolta az ajánlófunkciót. Megígérték továbbá, hogy kivizsgálják az esetet, hogy többször ne fordulhasson elő.

Um. This “keep seeing” prompt is unacceptable, @Facebook. And despite the video being more than a year old, a friend got this prompt yesterday. Friends at FB, please escalate. This is egregious. pic.twitter.com/vEHdnvF8ui

— Darci Groves (@tweetsbydarci) September 2, 2021

A Facebook ígérete ma már kevésnek tűnhet a közvéleménynek, mivel folyamatosak a botrányok a rendőrségi arcfelismerő rendszerek afrikai származásúakat sújtó tévedései miatt. Emellett az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) áprilisban azzal fenyegette a cégeket, hogy ha nem küszöbölik ki az algoritmusaik előítéleteit, ők fogják megvédeni a fogyasztók érdekeit.

Az sem segít a dolgon, hogy a Facebook nem átlátható, és picit sem akar az lenni. Legutóbb pár napja álhírek terjedését kutató szakembereket zártak ki a rendszerből, a Cambridge Analytica-botrány nyomán FTC-vel kötött egyezségükre hivatkozva.

Nem ez az első eset, hogy egy képfelismerő algoritmus botrányt okoz. Mint ismert, 2015-ben a Google kényszerült bocsánatkérésre, amikor fotós alkalmazása gorillának nézte a feketéket.

(Cnet, Mashable, The Verge)

Rovatok