Index Vakbarát Hírportál

Erről ismerhető fel a mesterséges arc

2021. szeptember 17., péntek 17:33

A gép nem tudja, de van egy rész, ami majdnem minden arcon egyforma alakú.

A State University of New York at Albany, a State University of New York at Buffalo és a Keya Medical kutatói egy közlésre váró tanulmányukban egyszerű módot találtak a mesterségesen generált emberi arcok felismerésére.

Az elmúlt évek egyik kiemelkedően nyomasztó technikai fejleménye volt a generatív ellentétes neuronhálók (GAN) által generált emberi (és állati) arcok, amelyet arcfelismerős biometrikus azonosítás átverésén kívül kamu profilokból épített robothálózatok létesítésére használtak (sőt ugyanezt arc helyett örökítőanyag generálására is felhasználja az orvostudomány). A valóságot deepfake-esítő generált arcok azonban könnyen felismerhetők a kutatók szerint.

A GAN-ok két egymás ellen dolgozó algoritmussal érik el a valósághű eredményt: az egyik például emberi arcokat generál, a másik pedig elbírálja, hogy egy valós képpel összevetve mennyire hihető a produktum. Az így készült képek tehát már becsapják a gépet, de még mindig tartalmazhatnak árulkodó hibákat.

A kutatók szerint a teendő, hogy a képekre ránagyítva megvizsgáljuk a pupillákat. Ezek értelemszerűen kerekek a valódi személynél, a gép által generált képeken azonban nem szabályosak.

Mindez persze azt is jelenti, hogy ha valaki kellően tájékozott és igazán meggyőző mesterséges arcot akar generálni, ezentúl gondoskodhat róla, hogy a kerek pupillákat generáljon a gép.

(TechXplore)

Rovatok