Index Vakbarát Hírportál

Saját robotot mutatott be az Amazon

2021. október 1., péntek 05:55

Astro néven új eszközt mutatott be az Amazon. Astro egy robot, melyet az óriásvállalat által fejlesztett mesterséges intelligencia, az Alexa irányít, s házőrzőként vagy akár futárként is működhet.

Bár nevét A Jetson család kutyájáról kapta, az Amazon robotja közel sem olyan sokoldalú, mint a Hanna-Barbera stúdió rajzfilmjének androidjai. Fejlesztéséről már 2018-ban írt az Index.

Az Astro leginkább egy porzsákos porszívóra szerelt táblagéphez hasonlít külsőre, funkcionalitásában pedig valahol félúton áll egy kamerás Amazon Echo és egy robotporszívó között.

Igaz, az Astro se takarítani, se ajtókat kinyitni nem tud, mint Jetsonék Rosie-ja. Van azonban egy kisebb csomagtartója, melynek segítségével például a konyhából a nappaliba el tud vinni két pohár üdítőt, ha nem kerül az útjába egy lépcső. Azt ugyanis nem tudja megmászni.

Az Amazon robotja feltérképezi a ház különböző helyiségeit, felismer arcok és hangok alapján különböző családtagokat, így célzott üzeneteket tud átadni. A házról készített alaprajzot nem lokálisan tárolja, egy része felkerül a felhőbe, a cég állítja, hogy titkosítva. Az Astro, ha kell, zenét vagy filmet, sorozatot játszik le az Amazon streamingszolgáltatásairól kijelzőjén, mely konkrétan egy Amazon Alexa Echo Show 10 eszköz, több szenzorral kiegészítve. Megmondja, hogy milyen lesz az időjárás, videóhívást indít és fogad, illetve ha tulajdonosa nincs otthon, guruló biztonsági őrként képes járőrözni és kamerájával élőképet is biztosítani a házról. A Verge beszámolója szerint az Astro képes kiemelni kameráját, mint egy apró periszkópot, hogy a magasabb helyekre is belásson, pont úgy, mint a filmtörténet legtrágárabb droidja, R2-D2. Tud külső forrásból származó egészségügyi adatokat is elemezni, ugyanakkor az egyelőre nem tiszta, hogy ezzel mit kezd az eszköz.

Abból pedig, hogy csak előre leadott jelentkezéssel lehet egyáltalán a lehetőséget megszerezni ahhoz, hogy a 999 dolláros kütyüből valaki vásároljon, úgy tűnik, hogy maga az Amazon sem teljesen biztos benne, mit szeretne robotjától. A meghívás alapján történő értékesítés még idén megkezdődik, egyelőre kizárólag az Egyesült Államokban. Amennyiben a meghíváson alapuló próbakör sikeres, 1499 dolláron lehet majd megvásárolni az Astrót.

Bár az Amazon technológiáinak javát gyúrja össze a robot, a cég közleménye szerint az Astro legnagyobb erénye a személyiségében rejlik. A fejlesztés során játékok, filmek, televíziós műsorok robotjai alapján alakították ki az Astro reakcióit, melyeket a 10 hüvelykes kijelzőn megjelenő mimikával jelenít meg. A teszteket követő visszajelzések azt mutatták, az Astro „arca”, mozgása és hangjai empátiát ébresztettek a tesztelőkben, olyan fajta kapcsolat alakult ki a robot és a tesztelő család között, mely más okos elektronikai eszköz esetén nem volt tapasztalható.

Rovatok