Index Vakbarát Hírportál

Újra megvizsgálták, hogyan hat a dohányosokra a koronavírus

2021. október 12., kedd 06:12

A jelenlegi esettanulmányok alapján évente nagyjából ötmillió ember hal meg a dohányzás okozta megbetegedésekben. Az előrejelzések szerint azonban ez a szám sajnos emelkedni fog, 2025–2050 között akár évi tízmillió ember veszítheti életét a cigarettázás káros hatásai miatt, ha nem sikerül drasztikus módon visszaszorítani a dohányzást mind a felnőttek, mind a fiatalkorúak körében.

Egy tanulmány szerint a dohányzók 60-80 százaléka könnyebben elkaphatja a koronavírust, sőt nagy számban akár bele is halhatnak a betegségbe – írja a The Guardian

Egy korábbi cikkben még arról írtak, hogy azok, akik dohányoznak, kisebb eséllyel kaphatják el a vírust, mint azok, akik nem dohányoznak. A közlés gyanúsnak tűnt, hiszen mindenki ismeri a cigarettázás következményeit – hamar ki is derült, hogy az állítással probléma van. Ezt követően visszavonták a tanulmányt, kiderült ugyanis, hogy a szerzők közül néhányan pénzügyi kapcsolatban álltak a dohányiparral. 

Összevetések és problémák

A korábbi tanulmányokat megvizsgálva a kutatók végül arra a megállapításra jutottak, hogy a dohányzás és a Covid–19 között ugyan van összefüggés, azonban az eredményeket összevetve ellentmondásos kép rajzolódott ki előttük, mert az előzetes vizsgálatok túlnyomórészt csak olyan megfigyeléseken alapultak, amelyek nem mutattak konkrét összefüggést a dohányzás és a megfertőződés kockázata között.

Azonban dr. Ashley Clift, az Oxfordi Egyetem kutatója és kollégái 2020 első felében megvizsgálták a háziorvosok által kezelt egészségügyi nyilvántartásokat, a korona-teszteredményeket, a kórházi kórlapokat, valamint a halotti anyakönyvi kivonatokat összesen 421 469 személynél. Arra jutottak, hogy 

A nem dohányzókkal szemben a nikotinisták 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba a vírus miatt, sőt nagyobb kockázatnak is voltak kitéve, ha megfertőződtek.

A vizsgálat során Clift és a kutatócsoport a mendeli randomizáció technikáját alkalmazta, amit még olyan céllal fejlesztettek ki évtizedekkel ezelőtt, hogy az egymással összetett genetikai variációk ok-okozati viszonyait meghatározhassák.

A mendeli randomizációs kiértékelés során kiderült, hogy azok számára is veszélyes lehet a vírus, akik alapvetően hajlamosak a dohányzásra, ugyanis az ilyen szervezet számára 45 százalékkal magasabb a megfertőződés lehetősége, valamint 60 százalékkal magasabb a kórházba kerülés esélye.

Dr. Ashley Clift szerint az eredmények azt mutatják, hogy a dohányzás összefügg a koronavírus-fertőzés kockázatával. Ahogy a dohányzás kihatással van a szívbetegségekre, a rákos megbetegedésekre, illetve más egyéb olyan betegségekre, amelyek akár a dohányzásból fakadnak, úgy összefüggés fedezhető fel a Covid–19 esetében is. Hozzátette: ez most egy jó alkalom a dohányzásról való leszokásra.

(Borítókép: Ian Waldie / Getty Images)

Rovatok