Index Vakbarát Hírportál

Beperelte az Apple a Pegasus gyártóját

2021. november 24., szerda 08:34

Az Apple kedden pert indított a Pegasus kémszoftver gyártója, az NSO Group és anyacége ellen – derül ki a cég közleményéből.

A jogi keresetben újabb információkat adnak meg a program ForcedEntrynek keresztelt szekvenciájáról, amit arra használtak, hogy az iMessage üzenetküldő egyik, mára kijavított hibáját kihasználva a cég gyakorlatilag bármely termékére észrevétlenül telepíteni lehetett a szoftvert. Közölték: bár az Apple szervereit felhasználták a Forced Entry továbbítására, azokat nem törték fel.

Közleményében a cég köszönetet mondott az olyan csoportoknak, mint a Citizen Lab vagy az Amnesty Tech, hogy munkájukkal segítették a kiberbiztonság melletti küzdelmet.

Hogy ezt jobban elősegíthessük, az Apple 10 millió dollárral (3 milliárd forinttal), illetve a perből esetleg befolyó kártérítésekkel fogjuk azokat a szervezeteket támogatni, amelyek részt vesznek a kiberbiztonsághoz elengedhetetlen kutatásokban

– írják a közleményben. Bár az NSO folyamatosan fejleszti a kémszoftvert, egyelőre még nem regisztráltak sikeres behatolást az iOS 15-be és annál újabb operációs rendszerekbe.

Mint azt megírtuk, több ismert magyar, ellenzéki közéleti személyiséget is megfigyelhettek az NSO nevű izraeli cég mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására kifejlesztett kémprogramjával. Egy kiszivárgott listán világszerte ötvenezer célszemély telefonszáma szerepel.

A Pegasus nevű kémprogrammal távolról, észrevétlenül lehet behatolni a kiválasztott iPhone-okba vagy Androidon futó eszközökbe egy olyan kiskapun keresztül, amelyről a gyártók és a mobiltelefonok szoftvereinek a fejlesztői sem tudnak. A kémprogram képes üzeneteket, fotókat és e-maileket készíteni és továbbítani a célszemély mobiltelefonjáról, de beszélgetéseket is lehet rögzíteni vele, mikrofont is aktivál, ha kell, és a használója mozgásáról is gyűjt információkat.

Rovatok