Index Vakbarát Hírportál

Kicsoda Georges Seurat, aki miatt színesbe borult a Google kezdőoldala?

2021. december 2., csütörtök 08:30

A keresőoldal az egyik legfontosabb francia festő előtt tiszteleg, aki 162 évvel ezelőtt született.

Georges Seurat 1859. december 2-án született Párizsban, és tragikusan rövid élete alatt alapjaiban változtatta meg a XIX. századi festészet irányát. A 31 éves korában tüdőbajban meghalt művész alkotói korszaka mindössze tíz évig tartott, de ez is elég volt ahhoz, hogy olyan nevekkel emlegessék együtt, mint példaképe, Eugène Delacroix.

Különleges módszert dolgozott ki az alkotásra, úgy állt a festészethez, mintha tudományos feladatot oldana meg, matematikai egyenleteket alkalmazva. Hatott rá az impresszionizmus, amelyet a tudományos színelmélettel vegyített. Ennek eredményeként születtek meg mozaikszerű színfoltokból művei, amelyek következtetése szerint a néző szemében és agyában állnak össze kompozícióvá.

A pointilizmus alapítójának tartják, de a hivatalos művészeti irányvonal sokáig nem tudott mit kezdeni vele. A többször is visszautasított művész fiatal követői megalapították a Függetlenek társaságát, amelynek haláláig elnöke volt. Egyik legismertebb munkája az 1885-re elkészült Vasárnap délután Grande Jatte szigetén, amelyet ma a Google kezdőoldalán láthatunk. A festmény színskálája megegyezik az impresszionistákéval,

de az ecsetvonásokat Seurat köralakú foltokkal, pöttyökkel helyettesítette.

Ezzel a képpel vált a neoimpresszionisták vezéralakjává, és ezzel a művel datálják a pointilizmus megszületését.

(Borítókép: Vasárnap délután Grande Jatte szigetén. Fotó: VCG Wilson / Corbis / Getty Images)

Rovatok