Index Vakbarát Hírportál

Ilyen hosszúságú egy kellemes ölelés

2021. december 4., szombat 16:21

Csoportos vizsgálattal egyetemi kutatók bizonyították, az ember számára kellemes ölelés 5–10 másodpercig tart.

Az Acta Psychologica novemberi számában jelent meg egy angol pszichológusok által írt tanulmány, amelyben két fázisban több mint száz résztvevő segítségével azt kutatták, milyen a tökéletes ölelés. Figyelembe vették az ölelés stílusát, az ölelkezők nemét, érzelmi közelségét, illetve ölelkezési szokásaikat is.

Az első fázisban egyetemi hallgatókat, negyvenöt nőt vizsgáltak laboratóriumi körülmények között. A kísérlet résztvevőinek szemét bekötötték, majd a vizsgálatvezető, Anna Düren, a Londoni Egyetem Goldsmiths létesítményének pszichológusa megölelte őket 1,5 és 10 másodperc hosszan keresztező, majd nyak-derék öleléssel is. A keresztező ölelkezés az, amikor az egyik kart a másik hóna alatt, a másikat pedig válla fölött kulcsolják át az érintkezők. A nyak-derék pedig az, amikor az általában magasabb tag a nyak körül, az alacsonyabb pedig a derék körül zárja össze kezeit.

A résztvevők véleménye megegyezett, hogy a legkevésbé kellemes az 1 másodpercig tartó ölelés volt.

A pillanatnyi ölelést egy 1-től 100-ig terjedő skálán – ahol a minél magasabb pontszám jelzi a minél kellemesebbet – átlagosan 50 pontosnak vagy az alá értékelték. Az 5 és 10 másodperces ölelések ezzel szemben több mint 60 pontot szereztek, jelentős eltérés viszont nem jelentkezett a két hosszúság között. Az ölelés stílusa nem játszott szerepet abban, hogy mennyire értékelték kellemesnek azt.

A második fázist már nem laboratóriumi, hanem valós körülmények között végezték el. Száz diákpárt kértek fel, akiket az egyetemen láttak már ölelkezni. Ebből kiderült, hogy a keresztező ölelés sokkal elterjedtebb, mint a nyakat és derekat átölelő, 100-ból 66 esetben előbbit alkalmazták a felmérésben részt vevő diákok. Az is kiderült, hogy a keresztező ölelést a férfiak szeretik inkább alkalmazni, 28 azonos nemű pár 82 százaléka így ölelkezett. Az érzelmi közelség és a testmagasság nem játszott szerepet, ám megjegyzik a tanulmány szerzői, a legtöbb esetben a párok hasonló magasságúak voltak, a nyak-derék ölelés pedig gyakoribb lehet a drasztikusabb méretkülönbséggel élők között.

Düren szerint a férfiak által preferált keresztező ölelés azért különösen érdekes, mert korábbi munkák azt mutatták, az emberek egyenlőbbnek érzik magukat ebben a stílusú ölelésben. Ennek oka a pszichológus szerint az lehet, hogy ily módon könnyebb közelséget kifejezni anélkül, hogy annak bármilyen érzelmi töltést adna az ember. Ezt erősíti meg a második fázisban részt vevők véleménye is, akik szerint a nyak-derék ölelés sokkal intimebb viszonyt közvetít.

Amire a kutatás nem tért ki, az például az ölelés 10 másodpercnél tovább tartó hossza. Felmerül a kérdés: ha a 10 másodperces ölelést kellemesnek gondolták a résztvevők, akkor ha tovább tart, még jobb érzés lesz, vagy már kellemetlenné válik? Ha kellemetlenné válik, mikortól? Ugyanígy az ölelés erősségére sem tér ki a kutatás. Értelemszerűen nem kell a szuszt is kiszorítani a másikból, de kérdés, hogy érdemes-e úgy átölelni a másikat, hogy közben kicsit megszorítjuk, vagy elég, ha gyengéden éppen csak átkaroljuk? Erre a kutatásban részt nem vevő biopszichológus, Julian Packsheiser szerint azért lenne fontos választ kapni, mivel minél szorosabb érzelmi kapcsolat áll fenn két ölelkező között, annál többet jelenthet az ölelés erőssége.

A témában további kutatások várhatók, de amíg ezek elkészülnek, már tudja, hogy 5–10 másodpercig érdemes megölelnie másokat!

(Forrás: Science via Qubit)

( Ölelkező pár 2021. július 1-én Barcelonában. Fotó: Robert Bonet / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok