Index Vakbarát Hírportál

Hogyan lehet zöldebb a karácsony? Segítünk!

2021. december 23., csütörtök 09:31

A karácsonyról bátran kijelenthetjük, hogy az egyik, ha nem a legnépszerűbb ünnepünk, hiszen ki ne szeretné a karácsonyfák, a fényfüzérek és a csillámló díszek látványát, na meg persze a mézeskalács, a forralt bor és a halászlé illatát. De tudatosan vásárolunk ebben az időszakban, vagy csak hagyjuk, hogy elvigyen magával az ár? Többek között erről is kérdeztük a magyarországi Greenpeace két munkatársát, Körner Olgát és Szeszák Pankát, akik egyben a Turbina Kulturális Központban “Bolygó” néven futó zöld közösségi tér házigazdái is.

Klíma- és ökológia vészhelyzet van. A környezetünk pusztul, a folyamatot pedig egyről a kettőre nem tudjuk megállítani, de a csillapításában segíthetünk. Sajnos kevesen tudják, de a karácsonyi időszak az egyik leginkább környezetszennyező időszaka az évnek, az emberek többsége ugyanis ilyenkor esztelen vásárlásba kezd. A leggyakoribb problémák egyike például az, hogy sokan minden évben új díszeket és fényfüzéreket vásárolnak, még akkor is, ha az előző évieknek semmi baja sem volt.

A NASA felmérése szerint a karácsonyi időszakban az amerikai városok közel 50 százalékkal fényesebbek az éves átlagnál, köszönhetően a rengeteg díszkivilágításnak – a fényszennyezés azonban nem csak a villanyszámlának tesz hihetetlenül rosszat, hanem az ökológiai lábnyomunknak is.

Ha valaki egy jó minőségű füzért vesz, ami évekig tökéletesen működik, már az nagyon jó. Nekünk van egy égősorunk, ami már húsz éve működik, mert minőségi helyen csinálták, de vannak ismerőseim, akik karácsonykor például egyáltalán nem kapcsolnak villanyt, hanem ahogy sötétedik, úgy gyújtanak meg egyre több gyertyát – ezzel is hozzáadva a hangulathoz

– válaszolta a kérdésünkre Szeszák Panka.

Korábban már az Index is beszámolt arról, hogy a karácsonykor évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő “ronda pulcsik” is elképesztő mértékben hozzájárulnak a környezetszennyezéshez, az pedig, hogy mostanra kifejezetten erre specializálódott cégek alapultak, korántsem segít a helyzeten. De mi is a baj a ronda pulcsikkal? Viccesek, jópofák és abszolút feldobják a karácsonyi vacsora hangulatát, ez azonban csak a felszín.

Egy 2017-es felmérés szerint az akkori ünnepi időszakra több mint 12 millió új pulóvert szállítottak a 67 millió lakost számláló Egyesült Királyságba, az igazán megdöbbentő azonban az volt, amikor kiderült, hogy a lakosok csaknem 97%-a már rendelkezik legalább eggyel – a friss készlet azonban még így is napok alatt elfogyott. Egy frissebb, 2019-es kutatás már arra derített fényt, hogy a britek egyharmada tulajdonképpen még egyszer sem vette fel a karácsonyi ronda pulcsiját – ennek tudatában pedig bátran kijelenthetjük, hogy 

A karácsonyi ronda pulcsik egyértelműen a fast fashion legalja.

Rá kell jönnünk arra, hogy ez egy felesleges dolog, nem ad hozzá se a karácsonyi hangulathoz, se az élményhez. Van rengeteg szín, ami a karácsony szimbóluma, gondolok itt egy sötétebb vörösre vagy egy fenyőzöldre, esetleg egy aranyra – szóval ha valakinek van ilyen színű pulóvere, nyugodtan vegye fel azt, és ő is meglátja, hogy így is karácsonyi hangulatba fog kerülni 

– magyarázta Körner Olga arra a kérdésre, hogy véleménye szerint hogyan lehet kikerülni a népszerű ruhadarabot.

A fast fashion legnagyobb hátulütője, hogy a divatipar méretének növekedésével együtt nő (az egyébként elkerülhető) környezeti pusztítás, a vízpazarlás és a vegyszeres szennyezés mértéke is, egy pulcsi, vagy akár egy farmernadrág ugyanis a fél világot is bejárja, mire elkészült állapotban a boltok polcaira kerül. Körner Olga elmondása szerint a legegyszerűbben úgy tehetünk ez ellen, ha tényleg csak a szükséges mennyiségű ruhamennyiséget vásároljuk meg, és azt sem egyenesen a márkaboltból, hanem nézzünk szét különböző használtruha kereskedésekben és Facebook-csoportokban is.

Ó szép fenyő, ó szép fenyő

A téli ünnepi időszak egyik visszatérő dilemmája a karácsonyfa vásárlás. Van, aki az élőre esküszik, van, aki a műre, mások pedig a cserepesre, de a döntés hátterében általában nem a környezetvédelem, hanem a minél nagyobb komfortérzet áll – ennek ellenére az évek múlásával egyre nagyobb és nagyobb hajlandóság mutatkozik egy fenntarthatóbb karácsony kialakítására. 

Már sok helyen árulják ezeket az úgynevezett "földlabdás" karácsonyfákat, melyeket önmagában, vagy cseréppel együtt is meg lehet venni, sok kertészet pedig ezeket vissza is veszi. Tehát megveszed, ott áll a szobádban és utána visszaviszed nekik, ők pedig tovább nevelik, vagy kiültetik. A műfenyők a környezetvédelem szempontjából – a néphiedelemmel ellentétben – nem a legjobb választások, hiszen műanyagból készülnek, ráadásul pár év alatt tönkre is mennek

– magyarázta Körner Olga, arra a kérdésre, hogy szerinte milyen fenyőfára érdemes beruházni. 

Olyat is láttam már, hogy könyveket rendeznek egymásra karácsonyfa alakot formázva, tehát nem feltétlenül kell fát választani. Szintén jó alternatíva lehet még az is, ha a falra egy fényfüzérrel rajzoljuk fel a karácsonyfa körvonalait, és az alá helyezzük be az ajándékokat és ünnepelünk.

– egészítette ki társát Szeszák Panka, aki szerint a kertes házban élőknek szintén remek ötlet lehet, ha a benti karácsonyfa helyett inkább egy, az udvaron lévő fát, vagy bokrot díszítenek fel, ezzel teljesen kiiktatva a karácsonyfa-problémát. 

És tudod már, hogy mit főzöl? 

Nem kevesek számára szintén hatalmas fejfájást tud okozni a karácsonyi menü kitalálása és elkészítése, hiszen ilyenkor akarva-akaratlanul is képes magát túlvállalni az ember. Kevesen tudják, de az egyik leginkább környezetszennyező iparág jelenleg a húsipar, az állatok felneveléséhez ugyanis rengeteg vízre és táplálékra van szükség, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy vega menüt kell tálalnunk a család elé, ha mindenképp fenntarthatóbbak szeretnénk lenni. 

Nyilván vannak ünnepi ételek és nemzeti hagyományok, illetve a család békéjének megőrzése is fontos, ezekhez pedig a hagyományos, ünnepi húsos ételek is hozzájárulnak. Viszont fontos, hogy az egész éves túlfogyasztásunkat ne egy még nagyobb lakomával koronázzuk meg, hanem az előtte lévő hetekben próbáljuk meg kerülni a húsfogyasztást, ezzel is növelve az étel értékét. Az apró változtatások is fontosak - ha csak egy húsételnek készítjük el a vega verzióját karácsonykor, már az is nagy lépés a fenntartható étkezés felé, ráadásul ki tudja, lehet, hogy olyan népszerű lesz, hogy jövőre mindenki azt várja majd a legjobban

 – magyarázta Körner Olga.

Ismerni kell, hogy kitől vásárolunk. És itt most bejön az a kérdés, hogy mennyire személytelen az, ahogyan vásárolunk, és hogy mennyire nem ismerjük azt, hogy az étel, ami elénk kerül, az honnan jött és miken ment keresztül. Ha a húsfogyasztást semmiképp sem szeretnénk mellőzni, a legjobb, amit tehetünk, az az, hogy a nagy szupermarketek helyett inkább a helyi piacról, vagy ökológiai gazdálkodásból vásárolunk, már ez is óriási előrelépés

– fűzte hozzá Szeszák Panka.

Ajándékot vettél már?

Cikkünk végéhez közeledve el is érkeztünk az időszak talán legnagyobb stresszfaktorához, az ajándékvásárláshoz. Egyesek számára ez úgy megy, mint a karikacsapás, mások azonban napokat, heteket képesek őrlődni azon, hogy mit vegyenek szeretteiknek. Szeszák Panka szerint a legjobb az lenne, ha mindenki elgondolkozna az ünnepeket előtt, hogy tulajdonképpen mit is jelent számára ez az időszak. 

Azt, hogy ajándékot veszek a másiknak, vagy azt, hogy együtt van a család. Olyan sokszor gondoljuk azt, hogy a tárgyakról kell ennek az egésznek szólnia, miközben nem. Rengeteg felesleges dolgot veszünk, melyek igazából nem is tesznek minket boldoggá

– magyarázta. Az ajándékozás tekintetében végül mindketten egyetértettek abban, hogy

a legjobb az, ha tárgyak helyett élményt adunk a másik számára, hiszen ezzel szinte tökéletesen ki lehet kerülni a bugyuta ajándékok problémáját.

Kiemelték, hogy manapság már megszámlálhatatlan mennyiségű lehetőség közül választhatunk, nyugodtan adhatunk ajándékba színház-, koncert-, vagy éppen mozijegyet, de választhatunk interaktív foglalkozások, felolvasóestek és ezernyi más lehetőség közül, melyek a legtöbbször sokkal többet jelenthetnek, mint egy tárgyi ajándék.

(Borítókép: Louise Beaumont / Getty Images Hungary)

Rovatok