Index Vakbarát Hírportál

Blogolás a tengerparton, lebegés egy kapszulairodában, meeting egy léghajón

2021. december 28., kedd 21:01

Akár úgy is érezhetjük magunkat manapság, mint egy sci-fi film főszereplői, ha a távmunkáról van szó, hiszen az otthonunknál vannak jóval izgalmasabb irodahelyszínek szerte a világon. Dolgozhatunk egyenesen a tengerpartról vagy a tibeti hegyekből, de föld alatti atombunkerből vagy vízen lebegő kapszulairodából is.

A világjárvány idején sok cégnél átálltak a home office-ra, ami egyet jelent azzal, hogy megszűnt az irodához kötöttségünk, és gyakorlatilag onnan dolgozunk, ahol van internet és mobilkapcsolat. A legtöbben áthelyezték munkabázisukat otthonra, de akadnak olyanok is, akik nem féltek attól, hogy ezen a téren is szabadjára engedjék a fantáziájukat, és egészen extrém helyszínekről jelentkeznek be. Egy 2019-es brit kutatás szerint indítottak már videókonferenciát tibeti templomból vagy éppen a norvég fjordokról, de volt olyan, aki egyenesen az állatkertből intézte irodai ügyeit.

A felmérésben részt vevő több mint 5000 vállalkozó válaszai alapján kiderült, a nyilvános WC vagy éppen a hegycsúcs is lehet remek rögtönzött irodahelyszín. Az egyéni vállalkozók munkaideje rugalmas és olykor még a szabadságuk idejére is esik néhány halaszthatatlan megbeszélés, ezért nem ritka, hogy például az Eiffel torony tetejéről vagy éppen a Vatikánból indítanak hívást. Szerencsére a mobil eszközök megadják azt a fajta szabadságot, hogy már ne csak hagyományosnak számító környezetből, az irodánkból dolgozzunk, így gyakorlatilag bármikor és bárhonnan végezhessük a munkánkat.

Egy világjáró blogger hétköznapjai

Népszerűségre egy hobbival is könnyedén szert lehet tenni. Egy írói vénával és kellő kalandvággyal megáldott ember számára mi is lehetne vonzóbb annál, mint laptoppal az ölében egy tengerparton üldögélni és megosztani élményeit, amiket egy-egy egzotikus országban élt át. Harmincz Rita, „A sárga ruhás lány” blog írója pontosan így tett. Megcsömörlött a multiléttől, eladta a banki hitellel jócskán terhelt budapesti lakását, ami a törlesztőrészletek miatt inkább helyhez kötötte, mint szabaddá tette, majd utazni kezdett. Nepálba vezetett az első útja, ahol

a Himaláján túrázva eldöntötte, hogy a régi munkájához már nem akar többé visszatérni.

Világutazó lett, elindította saját blogját, és elkezdett a hobbijának élni. A ma már főállású családanya örömmel gondol vissza két évvel ezelőtti életére, amikor minden kötöttség nélkül, boldogan utazgatott. Járt Délkelet-Ázsiában, a legegzotikusabb helyszínnek pedig a raja ampati szigetvilágot tartja Nyugat-Pápuán. Ahol volt mobilkapcsolat, onnan minden további nélkül tudott blogolni, élményeit pedig nem csak az interneten, hanem könyv formájában is összegyűjtötte és megosztotta olvasóival. Hasznos, szórakoztató és inspiráló tartalmakra törekedett, olyan bejegyzésekre, melyeket ő maga is szívesen olvasna. Virtuálisan sokan utaztak vele, jó néhányukat személy szerint is ismert. Most, hogy a legnagyobb kaland az életében kislánya nevelése, még mindig szuper döntésének tartja, hogy megszabadult a multis béklyóktól, és megengedte magának, hogy végre azt csinálja, amihez igazán kedve volt.

Vízen lebegő iroda

Ha nem is tengerparton, de különleges körülmények között már akár a Visztula folyón is lehet dolgozni. Egy lengyel építésziroda ugyanis Krakkó szívébe vízen lebegő kapszulairodákat álmodott meg. Az ötletet az egyre inkább divatos – és a Covid idején rendkívül hasznos – rugalmas munkavégzés hívta életre, no meg a környezettudatosság. Egy olyan coworking térről van szó, amely a béke szigete, ide lehet félrevonulni a világ zajától és alkotni, elmélyülni. Fontos szempont volt még a tervező részéről, hogy a társadalmi távolságtartás idején is komfortos és biztonságos helyet teremtsen. Kétségtelen, hogy a COVID-19 az építészetre is nagy hatást gyakorol,

egyre több olyan megoldásra lesz szükség, amely a távmunkát támogatja.

Ha az otthoni tér már nem elég inspiráló, akkor érdemes kimozdulnunk olyan különleges irodába, mint ezek a lebegő buborékok. Az akár néhány órára is kibérelhető irodák lehetőséget biztosítanak találkozók szervezésére, elmélyült munkavégzésre, de a környezetváltozás hatására még szunnyadó kreativitásunk is felébredhet. Az úszó irodák a folyó medréhez vannak rögzítve, mintha tavirózsák lennének, a platformok adnak helyet a különálló „buborékoknak”, amelyek összekapcsolódnak a víz felszínén. Lebegő irodát teremteni aránylag egyszerű, hiszen néhány nap alatt, 3D-ben ki lehet őket nyomtatni vízálló és újrahasznosított, illetve újrahasznosítható anyagok felhasználásával. Ám arra mindenki készüljön fel, hogy a megközelítésük elég kalandos, kizárólag kajakkal lehetséges.

Dolgos hétköznapok egy atombunkerban

Az Amazon seattle-i irodaházát az őserdők ihlették, hogy a munkakörnyezet jó hatással legyen a lélekre és nőjön a produktivitás. A tervezők három hatalmas üvegkupola alá 40 ezernél is több növényt ültettek, a nem mindennapi „zöldövezet” pedig több mint 400 fajta különlegességet számlál. A dizájnnal az volt a cél, hogy az Amazonnál dolgozók a lehető legjobban érezzék magukat és ennek hatására maximálisan teljesítsenek.

A természet nyújtotta inspiráció más cégek esetében sem ismeretlen.

Egy spanyol építész cég irodája északi falát és tetőszerkezetének egy részét üvegre cserélte, hogy látható legyen a mellette elterülő erdőség, érezhessék annak minden pozitív hatását a nap folyamán.

A Google zürichi irodájában a munkatársak a meetingeket akár tojás alakú óriási kapszulákban, léghajóban vagy svájci sífelvonó kabinban is tarthatják. Ha pedig ahhoz szottyanna kedvük, akkor a lift helyett akár tűzoltó rúdon is lecsusszanhatnak egyik emeletről a másikra. Egy amerikai cég a fenntarthatóság jegyében egy hatalmas raktárban hajókonténerekből épített fel hét „falut”, hogy ezekkel a „lélegző szigetekkel” támogassa a Kaliforniában oly fontos újrahasznosítás elvét. Egy svéd internetszolgáltató vállalat pedig Stockholm alatt fekvő régi hidegháborús atombunkerban találta meg ideális „főhadiszállását”. Az üvegházak, vízesések és tengeralattjáró motorok miatt a hely inkább tűnik egy hollywoodi film díszletének, mintsem irodának, ennek ellenére a természetes fénnyel telített „barlangokban” és a mennyezetről lelógó üvegfalú tárgyalókba szívesen járnak a munkatársak dolgozni.

(Borítókép: Artur Widak / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok