Index Vakbarát Hírportál

Még ebben az évtizedben Holdra szállna Japán

2021. december 29., szerda 06:55

Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében – jelentették be kedden a japán űrkutatási hivatalban egy tanácskozáson, amelyen jelen volt Kisida Fumio kormányfő és Kobajasi Takajuki tudományos és technológiai miniszter is.

A helyi sajtó szerint a tanácskozáson nyilvánosságra hozták a felülvizsgálat után átdolgozott űrkutatási program alaptervét, amelyből kiderül, hogy az űrhajózási hivatal most először szabott meg határidőt a holdutazáshoz.

Japán részt vesz az Egyesült Államok irányította Artemis-programban, amelynek az a célkitűzése, hogy űrbázist állítson Hold körüli pályára, és onnan indítsanak űrhajósokat a Holdra. Tokió ennek a programnak a keretében tervezi a japán űrhajósok Holdra küldését. A tanácskozáson azt is bejelentették, hogy a japán állami és magánszektor együttműködésével ember irányította holdjármű fejlesztésébe kezdenek, és hogy Japán kutatásokat folytat majd a napenergia űrbéli hasznosítására alkalmas technológia kifejlesztésére.

A világűr olyan határ, amely álmokat és reményt ad az embereknek

– jelentette ki a japán kormányfő. Hozzátette, hogy gazdaságbiztonsági szempontból fontos szerepe van a gazdaság és a társadalom támogatásában is.

Rovatok