Ha a környezet és a klíma védelméről van szó, automatikusan jó megoldásnak tűnik az erdőtelepítés, azonban nem minden esetben ez a jó döntés – derül ki az mta.hu cikkéből. Török Péter, a Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport vezetője arra figyelmeztet, hogy van, hogy fásítás helyett többet érünk az őshonos gyepek védelmével.

Amikor Nyugat-Európában egy parlagon hagyott szántóra őshonos fajokkal erdőt telepítenek, a legtöbb helyen visszatérnek ahhoz az állapothoz, amely ott a civilizáció előretörése előtt természetesen kialakult. Ahol 6-8000 évvel ezelőtt jó eséllyel erdő volt, a körülmények adottak, hogy az újonnan telepített erdő is megmaradjon és a fák törzsében megkösse a szén-dioxidot.

A helyzet azonban sokszor nem egyértelmű: mivel a jó szántókat nem éri meg erdővé alakítani, ha a döntéshozók alkalmas területeket keresnek, gyakran a gyepekre vetik tekintetüket. 

A restaurációs ökológia kutatóinak túlnyomó többsége szerint azonban ez nem jó megoldás. Először is, a gyepek igen sok szenet képesek megkötni a talajban. Ahol a klíma nem teszi lehetővé erdők kialakulását – és a közép- és kelet-európai szántókat sokszor ilyen területek feltörésével hozták létre –, az igazi jó szén-dioxid-megkötő életközösségek a gyepek. Aki itt próbál fákat ültetni, illetve faültetvényeket kialakítani, hosszú távon rosszabbul jár, mint ha megőrizné a gyepet, mert ilyen feltételek mellett az ültetvények öntözésre és rendszeres tápanyag-utánpótlásra szorulnak, ami igen nagy fenntartási költségeket jelent.

Az erdőtelepítés kezdetben látványos sikereket hozhat, főleg idegenhonos, optimális tápanyag- és vízellátottság mellett szupergyors növekedésű fajokkal, mint a manapság divatos császárfahibridek – ennek azonban komoly ára van. 

A gyors növekedésű fafajok gyökereikkel megcsapolják a talaj vízkészleteit, utánpótlás hiányában a talajvízszint hamarosan csökkenni kezd, ami sok helyen már aktuális probléma: a Duna–Tisza közén a talajvízszint már több méterrel a 20. század első felében mért értékek alá süllyedt. 

A faültetvények árnyéka pusztítani kezdi az alá szorult gyepet, és hamarosan a talajban is a bomlási, tehát szén-dioxid-felszabadulással járó folyamatok kerülnek túlsúlyba. Néhány év vagy egy-két évtized múlva pedig a fák elkezdenek kiszáradni, a gazdálkodó kénytelen kitermelni az egész állományt, és visszatérni a gyephez, miközben az egész faültetvény összességében inkább forrása volt a szén-dioxidnak, mintsem megkötője.

Török Péter és kutatótársai a Restoration Ecologyben megjelent véleménycikkükben ezért arra kérik a tudományos közösséget, a civil aktivistákat, a döntéshozókat és a gazdálkodókat, hogy a jól hangzó „Ültess fát!” szlogent cseréljék fel inkább erre: „Állítsd helyre a természetes növényzetet!”.

A kutatók javaslatukkal kiterjesztenék a faültetési kampányok lehetőségeit, és úgy vélik egyszerűen csak hagyni kell, hogy a természet utat mutasson.

(MTA)