Index Vakbarát Hírportál

Keresik a kutatók, hol volt a mohácsi csata

2022. január 15., szombat 08:59

Jól meghatározhatóvá válhat a mohácsi csata helyszíne a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatásai alapján – közölte Pap Norbert, az intézmény történetiföldrajz-professzora. A szakember az MTI-nek elmondta: egy 1700-as datálású térkép, más írott források és a közelmúltban elvégzett műszeres vizsgálatok eredményei alapján esély nyílik az 1526-os ütközet helyszínének megtalálására.

A PTE Szentágothai János Kutatóközpont Történeti és Politikai földrajzi Kutatási Centruma vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszín meghatározásában szerepet játszó, a mohácsi síkságon egykor és ma fekvő településeket érintő földrajzi névelemzés és egy újabb környezetrekonstrukciós vizsgálat is lezárult a közelmúltban.

A kutatók között egy évszázada folyik a vita arról, hogy pontosan hol zajlott a sorsdöntő küzdelem. A megoldást hátráltatta, hogy nem sikerült meggyőző bizonyítékok alapján meghatározni a harcmező értelmezése szempontjából kulcsfontosságú, legkésőbb 1704-ben elnéptelenedett Földvár falu elhelyezkedését.

Pap Norbert szerint az egykori település fekvése azért különösen fontos, mert a csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök visszatekintése ennek a falunak az elhelyezkedését veszi alapul a helyszín meghatározásakor.

Pap Norbert szerint az elmúlt mintegy száz évben a kutatók több mint egy tucat lehetséges pontot jelöltek meg a mohácsi síkon a falu helyét illetően. Kutatótársaival földrajzi névelemzéssel, írott források, történeti térképek, a térség gazdasági szerkezetének, tájhasználati változásainak és a földrajzi telepítő tényezők elemzésével vizsgálták, hogy hol helyezkedhetett el a település, mivel foglalkoztak a lakói.

A kutatók előbb négy lehetséges helyszínt vizsgáltak meg, majd mélyebb elemzések után jutottak arra a következtetésre, hogy

az egykori Földvár a mai Sátorhelytől délre, Udvar falutól északra, a Borza-patak mentén, egy átkelőhelynél helyezkedett el.

Ezt igazolja az 1700-ra datálható térkép is.

A most beazonosított területen 1967-ben folyt már részleges régészeti feltárás, amikor egy középkori település nyomait találták meg. Az elmúlt évben műszeres vizsgálatokkal sikerült a település kiterjedéséről további információkat szerezni. Pap Norbert szerint indokolt ezeknek a munkálatoknak a folytatása. A vizsgálatoknak a település épületeinek, különösen templomának feltárására kell összpontosítaniuk – mondta a szakember.

Szerinte az egykori falu feltárása mellett, az attól északra fekvő tágas térséget is érdemes lesz összetett terepi vizsgálatok alá vonni, fegyverek maradványait, tömegsírokat, sáncok és árkok helyeit keresni. Csak a nagy területi kiterjedésű, műszeres vizsgálatok hozhatnak eredményt – tette hozzá.

(Borítókép: Székely Bertalan A mohácsi csata című festmény. Fotó: Wikipédia)

Rovatok