Index Vakbarát Hírportál

Oroszország lekapcsolta a REvil hackercsoportot

2022. január 17., hétfő 10:06

Az orosz hatóságok állítják, az FSB segítségével sikerült feloszlatniuk a REvil nevű, zsarolóvírusokra szakosodott hackercsoportot, és vádat emeltek a kiberbűnözői csapat több tagja ellen.

A rajtaütésről videófelvételt is közöltek, ez lentebb látható. Az Egyesült Államok korábban tízmillió dolláros jutalmat ajánlott azoknak, akik a hackercsoport tagjainak nyomára vezetik őket.

Ugyanakkor úgy tűnik, a REvil orosz tagjait Oroszország nem adja ki az amerikaiaknak, annak ellenére, hogy az USA információkkal segítette az orosz hatóságok munkáját a hackercsoport lekapcsolásában – írja a BBC.

Az FSB több mint 426 millió rubelnyi (1 milliárd 706,7 millió forintnyi) készpénzt és 187,75 millió forintnyi kriptovalutát foglalt le a rajtaütés során, valamint húsznál is több prémiumautót, melyeket a kiberzsarolásból szerzett pénzből vásároltak a bűnszervezet tagjai.

Az amerikai pénzügyminisztérium jelentése szerint a REvil volt az egyik legtöbb kárt okozó kiberbűnözői szervezet, többek közt az Apple-t, az Acert, francia kozmetikai cégeket, plasztikai sebészetek ügyfeleit, továbbá a svéd Coop üzletláncot is megzsarolták.

A szervezetet 2021 őszén kezdték el felszámolni az amerikai titkosszolgálatok az FBI-jal, a Pentagon kiberparancsnokságával, valamint nemzetközi bűnüldöző szervezetekkel együttműködve. Az, hogy az FSB befejezte a munkát, amit az amerikaiak elkezdtek, évek óta az első olyan eset, melyben a két nagyhatalom együttműködik kiberbűnszervezet felderítésében és felszámolásában.

(Borítókép: Az FSB letartóztatta a REvil zsarolóvírusokra szakosodott hackercsoportot Oroszországban 2022. január 14-én. Fotó: FSBTASS / Getty Images)

Rovatok