Index Vakbarát Hírportál

Amerika beinthet a kriptovalutás tranzakcióknak

2022. február 1., kedd 10:44

A pénzmosás elleni küzdelem nevében vennék el a kriptók szabadságát.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter mindenképpen szabályozná a területet, és a Biden-kormány tavaly nyári, infrastruktúrát érintő törvényei közé is majdnem bekerült, hogy a kriptovalutákkal kereskedők kötelesek információkat szolgáltatni az amerikai adóhivatalnak. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az amerikai elnök pár napon belül rendeletben teszi helyre a kriptovaluták kérdését. 

A központi jegybanktól független digitális pénzek újra és újra a demokraták látókörébe kerülnek.

A Vice jelentése szerint a szabad kriptovaluták híveinek legnagyobb bánatára újabb törvényjavaslat fenyeget. A szóban forgó törvény a pénzügyminisztérium által benyújtott Competes Act, amelynek fő célja, hogy javítsa az Egyesült Államok versenyképességét Kínával szemben, az agyelszívás fokozásával, a kutatás-fejlesztés felpörgetésével és például a félvezetőipar hazatelepítésével.

Ebbe a javaslatba került egy olyan kikötés, ami lehetővé tenné, hogy a hatóságok figyelmeztetés nélkül kriptovaluta-tranzakciókat tiltsanak le. A szóban forgó szöveg semmissé tenné a banktitokra vonatkozó törvény azon szakaszát, ami szerint a pénzügyminisztérium köteles nyilvánosságra hozni azoknak a neveit, akiknek a tranzakcióit pénzmosás gyanújával letiltja.

Gyűlnek a felhők  

A letiltás joga egy pénzügyminisztériumhoz tartozó, pénzügyi bűnözés elleni hálózathoz, vagyis a FinCEN-hez kerülne. A javaslat szerint a FinCEN jogkörének leírása 2001-ből származik, ezért kifejezetten a kriptovaluták elterjedése miatt szükséges annak kiterjesztése a csalók, a pénzmosók és a nemzetközi politikában alkalmazott pénzügyi szankciókat megkerülni próbáló országok miatt.

A jogköri leírás elavultsága mellett a FinCEN felpumpálásának másik oka, hogy az amerikai törvényhozásnak tennie kell valamit a zsaroló kiberbűnöző bandák folyamatos garázdálkodása ellen. 2021 első felében félmilliárd dolláros váltságdíjat szedtek be hackercsoportok.

A váltságdíj pedig mindig kriptovaluta, mivel az gyorsan és lenyomozhatatlanul tisztára mosható.

Az augusztusi infrastruktúra-törvényekben elhelyezett kriptovaluta-ellenes módosítás végül azon bukott meg, hogy nem volt kellő hely és idő annak definiálására, hogy ki az a szóban forgó kereskedő, akinek információt kell adnia az amerikai adóhivatalnak.

A jelenleg fennforgó javaslat is járt már törvényhozók előtt, Jim Hines képviselő legutóbb az amerikai honvédelmi költségvetésbe próbálta beprotezsálni, de a kriptovalutákért lobbizó csoportok nyomására végül kikerült onnan.

Előbb-utóbb valamelyik javaslat át fog menni. A kriptovaluták szabadságáért lobbizók szerint a jelenlegi szabályozás elegendő, és a FinCEN bevonása csupán túlbiztosítás lenne. Amerika ráadásul valószínűleg szeretné elkerülni a kínai példát, ahol egy suhintással betiltották a kriptovalutákat, a bányászat titokban mégis tovább folytatódik.

(Vice)

(Borítókép:  Chip Somodevilla / Getty Images) 

Rovatok