Index Vakbarát Hírportál

Mennyire károsak az okoseszközök?

2022. március 27., vasárnap 05:57

Tévé, laptop, telefon, mindenhonnan képernyők merednek ránk, a munkahelyünkön és otthon is. De ha leszáll az éj, meg kell szabadulnunk tőlük, hogy pihentető és nyugodt álomra hajthassuk a fejünk – de valóban károsak az okoseszközök?

Két friss tanulmány ellentmond annak, amit eddig gondoltunk. Az elmúlt években számos vizsgálat kimutatta, hogy a digitális eszközök káros hatással vannak alvásunkra. De két új tudományos munka épp az ellenkezőjét állítja. Az új, felnőttek és gyerekek vizsgálatával készült tanulmányok szerint az esti, elalvás előtti képernyőbámulás egyáltalán nem változtat az alvás minőségén vagy időtartamán.

Az első kísérlet összefoglalója  a Journal of Sleep Researchben jelent meg. A kutatók ötvennyolc felnőttet kértek arra, hogy figyeljék meg alvásukat és a képernyő előtt töltött időt. Meglepő eredmény született: az alvás minőségét nem befolyásolta a digitális eszközök lefekvés előtti használata, sőt, az alvás időtartama javult. De azt is megfigyelték, hogy sokat számított a képernyő előtt töltött idő és az, hogy az okoseszköz használatot ne kombinálják más tevékenységekkel. Ebben az esetben tehát ha csak a képernyőre figyelünk és nem túl sokáig, a pihenésre hamarabb sort kerítünk és pihentetőbb is az alvás. Legalábbis a kísérleti alanyok ezt igazolták.

Egy streamingszolgáltató műsorának a megtekintése vagy egy podcast hallgatása lefekvés előtt passzív, megnyugtató tevékenység, ami javítja az alvás bizonyos aspektusait.

– mondja Lindsay Hahn, a tanulmány társszerzője.

A második tanulmány a Sleep Medicine folyóiratban jelent meg. Harminckét felnőtt közösségimédia-használatát és relaxációs gyakorlatok (telefonról, laptopról) lefekvés előtti hatását vizsgálta. Az adatokból kiderült, hogy néhány perccel lefekvés előtt egy félórás Instagram- vagy Twitter-használat nem befolyásolta az alvás minőségét. A relaxációs gyakorlatok telefonról vagy egyéb okoseszközről történő hallgatása pedig kimondottan javította az alvás minőségét és hosszát.

Bár az eredmények pozitívnak tűnnek, a kutatók figyelmeztetnek arra, hogy a mennyiség a minőség rovására mehet: a többórás médiahasználat késlelteti a lefekvési időt, és káros hatásokkal jár. Mindig ajánlott korlátozni az okoseszközök esti használatát a megfelelő mennyiségű pihentető alvás érdekében. Ez a két tanulmány kiegészíti az Oxfordi Egyetem pszichológiai kutatójának, Andrew Przybylskinek 2018-ban publikált tanulmányát. Ő az alvás és a képernyőhasználat közötti összefüggést vizsgálta 50 000 gyerekeknél, és kimutatta, hogy a digitális eszközzel töltött idő befolyásolja az alvás mennyiségét: minden egyes képernyő előtt töltött óra három-nyolc perccel kevesebb alvást eredményezett. De azt is megállapította, hogy nem is a digitális képernyőidő hatott a legjobban a gyermekek alvására, hanem az azt körülvevő kontextuális tényezők.

A legfontosabb következtetés talán az, hogy a képernyőhasználat és az alvás közötti kapcsolat komplikált és még csak ismerkedünk a hatásokkal. A téma bonyolultságát fokozza, hogy az eredmények életkoronként és képernyő-használatonként változnak. Lindsay Hahn szerint az emberek hajlamosak aggódni a képernyők egészségkárosító hatása miatt, de az új eredmények azt mutatják, hogy a kontrollált médiahasználat hasznos is lehet.

(Borítókép: Jaap Arriens/NurPhoto via Getty Images)

Rovatok