Index Vakbarát Hírportál

Egészségromlást hozott az élelemtermelés megjelenése

2022. április 12., kedd 15:48

A vadászó-gyűjtögető ember egészségesebb és magasabb is volt egy új kutatás szerint.

Egy nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálta, hogy milyen hatással volt az európai őskori közösségek egészségi állapotára a gyűjtögető életmódról az élelemtermelésre való áttérés. Eredményeik szerint ez a folyamat kezdetekben a népesség növekedése mellett az egészségi állapotuk romlásához vezetett.

Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Embertani Tanszékének közreműködésével készült tanulmány az amerikai tudományos akadémia tudományos folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciencesben jelent meg áprilisban – tájékoztatta az ELTE TTK az MTI-t kedden.

Az eddigi feltételezések szerint az élelemtermelés megindulását követően (hozzávetőleg 12 ezer éve) a népesség nagymértékben növekedett, ezzel párhuzamosan az általános egészségi állapot jelentősen romlott.

A szerzők a felső paleolitikumtól (Kr. e. 36 000) a középső vaskorig (Kr. e. 400) terjedő időszakban Európában élő 167 ember csonttani és archeogenetikai vizsgálatát végezték el.

Mivel a felnőttkori termet létrejöttében a genetikai faktorok mellett a környezeti tényezők (táplálkozás, éhezés, hosszú ideig fennálló gyakori betegségek) befolyásoló szerepe is meghatározó, az általános egészségi állapot rekonstrukciója során a genetikailag meghatározott, tehát potenciálisan elérhető testmagasság és a ténylegesen elért testmagasság összevetése értékes információt nyújt. A kutatás során ezért összevetették a csontok hossza alapján becsült, tehát ténylegesen elért testmagasságot a genetikai háttér alapján potenciálisan elérhető testmagasságértékekkel.

A tárgyalt korszakokból származó maradványok vizsgálata kiterjedt az úgynevezett fizikai stresszjelzőkre (az alultápláltság, a vérszegénység csonttani tüneteire) is.

Az eredmények arra utalnak, hogy a testmagasság a genetikai adatok alapján elérhető magassághoz képest az újkőkorban egyértelműen csökkent (átlagosan –3,82 centiméterrel), majd növekedésnek indult a rézkorban (az újkőkori átlagos magassághoz képest +1,95 centiméterrel), és tovább nőtt a bronzkorban (+2,7 centiméterrel), illetve a vaskorban (+3,27 centiméterrel).

A hazai régészeti és embertani kutatást, valamint a genetikai minták kivételét Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék) koordinálta.

Rovatok