Index Vakbarát Hírportál

Megrázóan keveset ajánlottak a világ első tweetjéért

2022. április 19., kedd 06:45

Kemény az NFT-világ: háromszáz dollárért vették volna meg a hárommilliós digitális műtárgyat.

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a történelem első Twitter-bejegyzésének aukciója, pedig 25 millió dolláros leütési ár esetén a befolyó összeg felét jótékony célra fordította volna a tulajdonos, Sina Estavi. A Malajziában élő iráni üzletember tavaly márciusban 2,9 millió dollárért vásárolta a kriptoműtárgyat, a héten indított aukción 48 millió dolláros árat szeretett volna elérni, de a szerdai zárásakor csak 280 dollárt, később is csak mintegy tízezer dollárnak megfelelő 3 ethereumot ajánlottak érte.

A 2006 márciusában írt első tweet NFT változata a bejegyzésen és metaadatain kívül a Twitter alapítója, Jack Dorsey által aláírt tanúsítványból áll. Estavi korábban úgy nyilatkozott, hogy a digitális műtárgy felér egy Mona Lisával. Valószínűleg komoly csalódás volt, hogy a piac nem értékelte ekkora remekműnek és a korábbi ár fél százalékát sem ígérték érte. Az üzletember a CoinDesknek úgy nyilatkozott, hogy ha nem ígérnek érte megfelelő árat, soha nem válik meg tőle.

just setting up my twttr

— jack* (@jack) March 21, 2006

Estavinak két kriptovalutával foglalkozó vállalkozása is van, a Bridge Oracle és a CryptoLand, amik tavaly összeomlottak, miután munkatársaival együtt Iránban letartóztatták. Az üzletember szabadulását követően cégei újraindításával és befektetői kártalanításával próbálkozik, ezzel egy időben kezdte árusítani a világ első tweetjét. Finoman utalt is rá, hogy kit tartana megfelelő vásárlónak: a világ leggazdagabb emberére gondolt, vagyis a Twitterben az elmúlt hetekben többségi tulajdonrészt szerző, tweetjeivel sokadjára vihart kavaró, és emiatt a cég igazgatóságából távozó techmogulra, Elon Muskra. Egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e felhívnia magára Musk figyelmét.

(BBC, CoinDesk)

Rovatok