Index Vakbarát Hírportál

Tízből hatan szenvednek a koronavírus tüneteitől egy évvel a fertőzés után

2022. április 27., szerda 06:43

Közel két és fél év telt el a Covid–19 első megjelenése óta, és a kutatók még mindig keményen dolgoznak azon, hogy kiderítsék, hogyan hat a vírus az emberi szervezetre.

A hosszú Covid még elterjedtebb lehet, mint azt korábban gondolták. Egy közel 300 olyan ember körében végzett felmérésben, akiknél egy évvel korábban diagnosztizálták a vírust, a válaszadók 59,5 százaléka azt mondta, hogy még mindig küzd legalább egy hosszú koronavírus-tünettel.

A leggyakoribb tünetek a fáradtság, a légszomj és az ingerlékenység.

Tanulmányunk azt mutatja, hogy a hosszú Covid még egy évvel az akut fertőzés után is nagy hatással lehet az életminőségre

– mondja Aurelie Fischer, a Luxemburgi Egészségügyi Intézet orvosa.

Az eredmények nagyban hozzájárulnak a hosszú Covid hatásainak megértéséhez. Míg a legtöbb hasonló tanulmány a betegséggel kórházba került emberek kimenetelét követte nyomon, ez a tanulmány olyan résztvevőkre is kiterjed, akik tünetmentesek voltak vagy kevésbé súlyos fertőzésekkel küzdöttek.

A 289 résztvevő valamivel több mint fele nő volt, és az átlagéletkor nagyjából 40 év volt. Minden résztvevő részletes kérdőíveket töltött ki, amelyekben az ismert hosszú Covid-tünetekkel kapcsolatos tapasztalataikról válaszoltak kérdésekre.

Tízből hat résztvevő legalább egy tünetről számolt be egy évvel a fertőzés után.

A leggyakoribb tünet az alvászavar volt, amelyről a résztvevők több mint fele (54,2 százalék) számolt be a kérdőívben. Háromból egynek fáradtsággal kellett megküzdenie, és minden nyolcadik még mindig légzési problémákkal küzdött.

A poszt-Covid emberek százmillióit érinti

A kutatásból kiderült, hogy a kezdeti fertőzés súlyossága jelentősen befolyásolja annak valószínűségét, hogy valaki poszt-Covidban szenvedjen. Azok, akik közepesen súlyos vagy súlyos Covid–19-es megbetegedésben szenvedtek, több mint kétszer nagyobb valószínűséggel számoltak be elhúzódó tünetekről, mint azok, akiknek a kezdeti megbetegedése tünetmentes volt. Azok a betegek, akiknek enyhe tüneteik voltak, a kettő közé estek.

Általában minél súlyosabb az akut betegség, annál valószínűbb, hogy valakinek tartós tünetei lesznek

– mondja Fischer, bár figyelmeztet arra, hogy egy tünetmentes vagy enyhe eset nem jelenti azt, hogy a hosszú Covid-szindróma nem jelent problémát.

Akiknél a kezdeti fertőzés tünetmentes vagy enyhe, szintén előfordulhat, hogy romlik az életminőségük.

A hosszú Covid-szindrómában szenvedők közül sokan neurológiai problémákkal küzdenek, és a szindróma gyakran több szervet is érint.

A kutatók azt is észrevették, hogy egyes tünetek csoportosulni látszanak, ami arra utal, hogy a hosszú Covidnak több különböző típusa is lehet, „amelyeket a tünetek sajátos kombinációi különböztetnek meg”.

Az Interesting Engeneering által megosztott tanulmány utolsó statisztikai adatai kijózanítóan emlékeztetnek arra, hogy a hosszú Covid súlyos lehet. Több mint minden hetedik résztvevő azt mondta a kutatóknak, hogy nem tudja elképzelni, hogy hosszú távon megbirkózzon a tüneteivel.

A kutatók azt tervezik, hogy folytatják a betegek követését, mialatt a poszt-Coviddal való küzdelem második évében eligazodnak.

Rovatok