Index Vakbarát Hírportál

Zacher Gábor elmondta, kik azok, akik szinte biztosan belehalnak a koronavírusba

2022. május 8., vasárnap 07:46

Magyarország a negyedik legelhízottabb ország Európában. Idehaza minden harmadik felnőtt elhízott és minden második túlsúlyos. Ezen a statisztikán a koronavírus-járvány csak rontott, ugyanis egy nemzetközi kutatás szerint az emberek 35 százalékának átlagosan három kilogrammal gyarapodott a súlya a pandémia alatt.

A vírus magas magyar halálozási adatai azt bizonyítják, hogy az elhízás súlyos kockázattal jár. A betegségben elhunytak alapbetegségei között notóriusan szerepel a magas vérnyomás és a cukorbetegség is, amit gyakran az elhízás okoz. 

Zacher Gábor toxikológus szerint azok, akik elhízottak, biztos, hogy rendelkeznek más egyéb betegségekkel is, mint például cukorbetegség, magas vérnyomás vagy szívbetegség. Ez pedig azt jelenti, hogy

ha egy 60 év fölötti elhízott, akinek ezek a betegségei és bekerült koronavírus-fertőzéssel a kórházba rossz állapotban, és lélegeztetőgépre került, gyakorlatilag szinte száz százalékos valószínűséggel meghalt

– emelte ki a toxikológus az RTL Híradónak.

A járvány nagyot rontott a helyzeten

A Magyar Elhízástudományi Társaság  szerint a Covid miatt ezek a kilátások csak romlottak. A britek átlagosan három kilogrammot híztak, valamint harminc százalékkal nőtt az egészégtelen ételek és húsz százalékkal az alkohol fogyasztása. 

Magyarországon is ilyen vagy ennél rosszabb arányban romlott az egészségtudatos magatartás. Halmy Eszter, a társaság elnöke elárulta, gyakorlatilag a felnőtt lakosság kétharmada és a gyerekek csaknem egynegyede túlsúlyos vagy elhízott. Világszinten 800 millió elhízott van, de számuk hárommilliárdra tehető, ha a túlsúlyosokkal együtt számolunk.

Azok, akik szeretnének javítani egészségükön, már egy kis odafigyeléssel tehetnek érte

– mondta Kónya Rebeka dietetikus. A szakember azt ajánlja, már előző nap készítsük elő, amit enni fogunk, így elkerülhetjük, hogy péksüteményeket, csokikat vagy csipszeket vásároljunk. Kiemeli: ha a diétáznánk vagy életmódváltásba szeretnénk kezdeni, mindenképp előzze meg egy orvosi vizsgálat.

(Borítókép: Zacher Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok