Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államokban megkezdték az öt év alattiak oltását

2022. június 22., szerda 09:38

Az öt év felettiek közel harmadát oltották be tavaly ősz óta.

Az Egyesült Államokban kedden megkezdték az öt év alatti kisgyermekek beoltását a koronavírus ellen. A Moderna kétadagos vakcinájának beadását vészhelyzeti alkalmazásra a hat hónap és öt év közötti gyerekek, a Pfizer háromadagos védőoltását pedig a hat hónap és négy év közötti korosztály számára engedélyezték múlt héten.

Egyelőre nem világos, hogy hány szülő kéri a legfiatalabb gyerekek beoltását. Az öt és tizenegy év közötti korosztály beoltását tavaly októberben engedélyezték, azóta a szövetségi hatóságok adatai szerint a korcsoport tagjainak 29 százaléka kapta meg az összes dózist. Egy májusi közvélemény-kutatás során a megkérdezett szülők ötöde nyilatkozott úgy, hogy amint lehet, beadatná öt év alatti gyermekének a koronavírus elleni oltást.

Vivek Murthy amerikai orvos a CNN televízióban kedden azt tanácsolta a szülőknek, hogy vegyék komolyan a vírust, amely az Egyesült Államokban csaknem 500 gyerek halálát okozta a világjárvány kirobbanása óta, több mint 30 ezer öt év alatti kisgyermek szorult miatta kórházi kezelésre.

Az amerikai közegészségügyi hatóságok szorgalmazzák a gyerekek átoltását, mert azzal megelőzhetők a súlyos megbetegedések és halálesetek, ha a nyár végi és őszi óvoda- és iskolakezdésre újabb erőre kapna a járvány.

(MTI)

Rovatok