Index Vakbarát Hírportál

Az influenza elleni oltás csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát

2022. július 2., szombat 14:17

Bármilyen oltás javítja az esélyeket, de egyelőre nem tudják, miért.

Egy négy évig tartó kutatás eredményei szerint azoknál, akik legalább egy influenzaoltást kaptak, 40 százalékkal kisebb eséllyel diagnosztizáltak Alzheimer-kórt – derül ki a Texasi Egyetem kutatóinak közlés előtt álló beszámolójából.

Avram S. Bukhbinder orvos és Paul E. Schulz neurológusprofesszor 65 évnél idősebb amerikaiaknál vizsgálta a leépüléssel járó idegrendszeri betegség és a vakcinák összefüggését.

Megállapítottuk, hogy az oltás sok évvel kitolja az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, és a védőhatás az oltási évek számával nőtt. Más szóval az Alzheimer-kór előfordulása azok között volt a legalacsonyabb, akik minden évben kaptak influenza elleni oltást

– mutatott rá Bukhbinder.

A kutatás az egyetem orvosi karán végzett korábbi kutatás eredményét vizsgálta, amelyben először vetődött fel, hogy összefüggés lehet az influenzaoltás és az Alzheimer-kór alacsonyabb kockázata között. Ezúttal 935 887 oltott és 935 887 nem oltott páciens egészségének alakulását vizsgálták.

A négyéves követés során az oltott idősek 5,1 százalékánál diagnosztizáltak Alzheimer-kórt, miközben az oltatlanoknál 8,5 százalék volt az arány.

Az oltás védőhatása erős, de egyelőre nem senki sem tudja, hogy miért.

Vannak adatok, amik azt bizonyítják, hogy többféle oltásnak is védőhatása van az Alzheimer-kór ellen, ezért azt gondoljuk, hogy ez nem kifejezetten az influenzaoltás hatása. Inkább úgy gondoljuk, hogy az immunrendszer bonyolult, és bizonyos változások, mint egy tüdőgyulladás, olyan módon befolyásolják, amitől az Alzheimer-kór rosszabb lesz. Másfajta változások ugyanakkor védenek az Alzheimer-kór ellen. Egyértelmű, hogy többet kell megtudnunk arról, hogy az immunrendszer hogyan javítja vagy rontja a kór lefolyását

– mutatott rá Schultz professzor.

Régebbi kutatások szerint a korábbi oltások, mint a gyermekbénulás, a tetanusz, a herpesz, az influenza elleni és más oltások megléte statisztikailag kimutathatóan együtt járt a demenciával járó betegség kialakulásának ritkulásával. A kutatók szerint mindenképpen érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy ugyanígy csökkentik-e az Alzheimer-kockázatot az elmúlt évek koronavírus elleni oltási kampányai.

(SciTechDaily)

Rovatok