Index Vakbarát Hírportál

Még nem tudni, hogy dönt a hatóság a Facebook ügyében

2022. július 9., szombat 13:48

Továbbra is elképzelhető, hogy az uniós adatvédelmi szabályok miatt ki kell vonulnia Európából a Facebooknak és az Instagramnak, amelynek anyacége nemrég konfliktusba keveredett az ír adatvédelmi hatósággal.

Nem továbbíthatja az ír felhasználók adatait a Meta nevű kommunikációs cég az Egyesült Államokba, erről az ír adatvédelmi hatóság döntött nemrég, amiről határozattervezetet is küldtek az európai adatvédelmi szabályozó hatóságoknak. Utóbbinak egy hónapja van arra, hogy véleményezze azt.

Koi Tamás, a HWSW informatikai hírmagazin szakújságírója az InfoRádiónak elmondta: egyelőre még nem tudni, hogyan döntött az ír adatvédelmi hatóság, ugyanis a határozatot nem hozták nyilvánosságra.

Az sem derült ki, hogy jogellenesnek minősítették-e a Facebook által eddig folytatott adatkezelési gyakorlatot. A szakújságíró szerint ráadásul az is elképzelhető, hogy a Meta kivonulna Európából, így pedig leállna a Facebook, az Instagram és a WhatsApp is.

Noha a cég korábban erre többször is figyelmeztetett, Koi Tamás szerint viszont minderre kevés az esély, mivel az uniós tagállamok adatvédelmi hatóságai még dönthetnek másként a határozattervezetről. A kedvezőtlen döntést ugyanakkor a Facebook anyacége jogi úton is megtámadhatja.

Az is lehetséges, hogy a következő hónapokban már nem lesz akkora jelentősége az ügynek. Koi Tamás emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió márciusban bejelentette: letették az új, transzatlanti adatcsere-egyezmény alapjait.

Ezért könnyen lehet, hogy mire a végéhez ér a jogi eljárás, már lesz egy új adatcsere-egyezmény. Koi Tamás álláspontja szerint Írországnak sem érdeke a Facebook kivonulása, mivel a cég a befizetett adóval jelentős összeggel járul hozzá az ír költségvetéshez.

Rovatok