Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor van haszna az alkoholfogyasztásnak

2022. augusztus 2., kedd 12:05

Az eddigi legnagyobb ilyen jellegű kutatás eredménye szerint a fiataloknak egyáltalán nem szabadna inniuk, de a kis mennyiségű alkohol az idősebb felnőtteknek akár előnyös is lehet.

A fiatalok számára az alkohol jelentős egészségügyi kockázatokat hordoz, és semmi előnye nincs, de néhány idősebb felnőtt számára hasznos lehet egy kis mennyiség fogyasztása − derül ki az eddigi legnagyobb, a témát vizsgáló tanulmányból.

A következtetést a seattle-i Washingtoni Egyetemen működő Global Burden of Diseases projekt kutatóitól vonták le, mely a világ betegség- és halálozási okairól szóló legátfogóbb adatokat tartalmazó, folyamatosan frissülő vizsgálat − írta meg a Guardian.

A kutatók már négy évvel ezelőtt is azt állították, hogy még az alkalmi ivás is káros az egészségre, és azt javasolták, hogy a kormányok tanácsolják az embereknek a teljes absztinenciát.

A globális adatok új, átfogó elemzése után azonban a szakértők új következtetésekre jutottak. Szerintük a fiatalok nagyobb egészségi kockázatokkal szembesülnek az alkoholfogyasztás miatt, mint az idősebb felnőttek. Hozzáteszik azonban, hogy a 40 éves és idősebb, alapbetegséggel nem rendelkező felnőttek számára előnyös lehet a korlátozott alkoholfogyasztás, például napi egy pohár vörösbor, többek között a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke és a cukorbetegség kockázatának csökkenésére.

A Lancet című neves orvosi folyóiratban közzétett eredmények az elsők, amelyek földrajzi régió, életkor, nem és év szerint számolnak be az alkoholfogyasztás kockázatáról. Azt javasolják, hogy a globális alkoholfogyasztási ajánlásoknak életkor és hely szerint kellene alapulniuk. A legszigorúbb iránymutatásokat a 15–39 éves férfiaknak határozták meg, akiket világszerte a legnagyobb mértékben fenyeget a káros alkoholfogyasztás kockázata.

Üzenetünk egyszerű: a fiataloknak nem szabad inniuk, de az idősebbek számára előnyös lehet, ha kis mennyiségben fogyasztanak alkoholt. Bár talán nem reális azt gondolni, hogy a fiatal felnőttek tartózkodni fognak az ivástól, mégis fontosnak tartjuk, hogy közöljük a legújabb bizonyítékokat, hogy mindenki megalapozott döntéseket hozhasson az egészségéről

− mondta a tanulmány vezető szerzője, Emmanuela Gakidou, a Washingtoni Egyetem orvosi karának egészségügyi metrikai tudományok professzora. 

204 ország alkoholfogyasztási szokásainak elemzése szerint 2020-ban a becslések szerint összesen 1,34 milliárd ember fogyasztott káros mennyiségű alkoholt.

Tanulmány szerint a káros mennyiséget fogyasztók 59 százaléka a 15–39 éves korosztályból került ki − olyan emberekből, akik számára az alkohol semmilyen egészségügyi előnnyel nem jár, és kockázatot jelent, beleértve az ivással kapcsolatos sérüléseket vagy autóbaleseteket, öngyilkosságokat vagy gyilkosságokat. 

A kutatók a 2020-as globális adatok felhasználásával 22 egészségügyi kimenetelre vizsgálták meg az alkoholfogyasztás kockázatát, köztük a sérülésekre, a szív- és érrendszeri betegségekre és a rákos megbetegedésekre.

Rovatok