Index Vakbarát Hírportál

Bevált a marsi oxigénfejlesztő

2022. szeptember 1., csütörtök 10:46

Hibátlanul működött a Perseverance-ra telepített rendszer, nagyobbat építenek belőle.

Egy uzsonnásdoboz-méretű szerkezet, az úgynevezett Moxie tavaly február óta sikeresen állít elő oxigént a Marson – nagyjából annyit, mint egy átlagos fa a Földön –, kutatók most egy jóval nagyobb teljesítményre képes verziót juttatnának el a vörös bolygóra az emberek érkezésének előkészítése érdekében.

Több száz fa által megtermelt oxigén mennyiségét előállító szerkezet eljuttatása a Marsra – ez a következő célja a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatóinak, akik a Science Advances című folyóiratban tették közzé a Moxie nevű oxigénfejlesztő szerkezet eddigi működéséről és a kutatás további céljairól szóló tanulmányukat.

Az eszköz a Mars 95 százalékban szén-dioxidból álló légköréből termel oxigént. Eddig hét alkalommal, különböző feltételek közepette indították be, és a Moxie minden alkalommal működött, és a bolygó légköréből óránként hat gramm oxigént vont ki, nagyjából a földi fák sebességével megegyezően.

A Moxie, amely a NASA bolygókutató központja (JPL) által kifejlesztett Perseverance Mars-járó fedélzetén jutott el a vörös bolygóra, bebizonyította, hogy minden évszakban és a nap bármely szakában képes feladata ellátására – állapították meg a kutatók. A projekt vezető kutatója, Michael Hecht megjegyezte, hogy „sokat tanultak” ebből a kísérletből, amely a jövőbeni, nagyobb léptékű rendszerek alapjául fog szolgálni – írja az MTI.

A kutatók elképzelései szerint a Moxie méretarányosan megnövelt változatát küldenék a Marsra. Ez a szerkezet még az emberes Mars-utazás előtt kezdené meg működését a vörös bolygón. A szerkezet folyamatosan termelné az oxigént, immár több száz fa teljesítményét produkálva. Ez elég lenne a misszióban részt vevő emberek ellátásához és a rakétához, ami visszahozza őket a Földre.

Az oxigén helyi előállítása azért nagyon fontos, mert így a Marsra érkező expedíciónak nem kellene a Földről magával hoznia. A küldetés számára pedig a rakomány minden grammja kulcsfontosságú.

Rovatok