Index Vakbarát Hírportál

Csak első blikkre unalmas! Teszten az Apple Watch Series 8

2022. szeptember 23., péntek 05:44

Akárcsak az iPhone-ok, az elmúlt években az Apple Watchok fejlődése is stagnálni látszódott. Az egyes szériák között csak parányi eltérések voltak, melyek a legtöbb esetben önmagukban még nem indokolták azt, hogy valaki az aktuális modellre váltson, ha az 1-2 generációval régebbi Watchot használta.

Az eddigi legnagyobb előrelépés 2018-ban történt, amikor a Series 4 bejelentésével teljesen új dizájnt kapott az Apple Watchok világa, illetve közkívánatra az EKG-készítés funkciója is bekerült az okosórába. Ezt a dizájnt finomította tovább a Series 5, mely a mindig ébren maradó kijelzőjével szerette volna vásárlása csábítani a felhasználókat, majd a Series 6, melynek újdonsága egy új szenzor, a véroxigénszint-mérő volt.

2021 egy meglehetősen izgalmas évnek indult, az akkori pletykák ugyanis szintén egy teljes dizájnváltásról szóltak: a koncepciókészítők az iPhone-okhoz hasonló szögletes éleket és letisztultabb formatervet álmodtak meg a Series 7-nek, mely végül csak egy nagyobb, a kijelző oldalaira is lehajló kijelzőt kapott. Ekkor már mind érezhettük, hogy a korábban pletykált új formaterv bizony egyhamar nem kerül a gyártósorokra. Az Apple ugyanis, ha változtat a külsőn, az legalább 2-3 évig úgy is marad, így tehát a Series 8 érkezésétől egyáltalán nem vártunk csodákat – és milyen jól tettük.

Csekély újdonság, megegyező processzor

Az Apple új órája két területen tud újdonságokat felmutatni az előző generációhoz képest: megkapta a felhasználók által régóta várt testhőmérőszenzort, és akárcsak az új iPhone-ok, mostantól az Apple Watch is képes érzékelni, ha autóbalesetet szenvedtünk, ezek után pedig automatikusan riasztani a segélyhívót egy esetleges eszméletvesztés esetén. Vége. Mind a kijelző, mind az üzemidő, mind a tokozás maradt teljesen változatlan.

Igaz, az Apple úgy reklámozza az órát, hogy annak belsejében már az új, S8-as névre keresztelt rendszerchip ketyeg, a T8301-es azonosítókód azonban arra enged következtetni, hogy a SoC valójában ugyanaz az S7-es, mint ami a Series 7-be került. A csavar azonban az, hogy a Series 7-ben a Series 6-ban is ketyegő S6-os chip egy átnevezett változata található meg, előrelépés tehát jóformán 2020 óta nem történt ilyen téren.

Csak első blikkre unalmas

Közelebbről nézve az órát azonban semmiképp sem beszélhetünk egy unalmas termékről. Az elmúlt évek során ugyanis világossá vált, hogy az Apple-nek egyáltalán nem célja, hogy a felhasználó évente váltani akarjon – a saját tempójukban szeretnék létrehozni a lehető legmegbízhatóbb és legsokoldalúbb okosórát, az Apple Watch ilyen téren pedig messze kiemelkedik a mezőnyből.

A WatchOS 9 és az új testhőmérőnek köszönhetően az óra ezentúl még pontosabban képes például a ciklusok követésére, visszamenőlegesen pedig peteérés­becslésekkel segíti a felhasználót. Sajnos az új szenzor kihasználtsága ebben a funkcióban ki is merül, különálló testhőmérő appot nem fogunk az órán találni, és esetleges láz fennállása esetén sem jelez a Series 8, mely őszintén lehangoló információ. Az Apple algoritmusai azonban minden bizonnyal még nem elég pontosak ahhoz, hogy csuklóról tudjanak pontos testhőt mérni.

Amit azonban mérhetünk: továbbra is tökéletesen működik a pulzusmérés, amit egyébként a nap folyamán folyamatosan el is végez az óra  ha pedig indokolatlanul alacsony, vagy magas számokat érzékel, erről figyelmeztet is minket. Szintén megtalálható az órán az EKG-app, mely egyetlen méréssel képes észlelni például a pitvarfibrilláció jeleit, a véroxigénszint-mérőnek köszönhetően pedig általános képet kaphatunk egészségi állapotunkról  összességében tehát egy végtelenül komplex egészségügyi eszközről beszélünk, a WatchOS 9 újdonságaira, mint például a gyógyszer-emlékeztetők beállítása, pedig még csak ki sem tértünk.

A probléma mindezzel csak az, hogy az előbb felsoroltak mind-mind elérhetők az előző generációs órákon is (EKG-app: Series 4, vagy újabb; Véroxigén-app, Series 6, vagy újabb), így ezek korántsem indokolják az új órára való váltást.

De kinek lehet jó?

Ha nem a teljes képet, hanem kizárólag a Series 8-at vesszük figyelembe, természetesen az Apple eddigi legjobb okosóráját kapjuk (leszámítva a minden hájjal megkent Watch Ultrát), mely tökéletes választás lehet azok számára, akik:

Számukra ugyanis újdonság lehet a nagyobb, vékonyabb kávákkal rendelkező, mindig ébren lévő kijelző, a Véroxigén-app és a testhőmérő jóvoltából továbbfejlesztett cikluskövetés is.

Az a fránya forint

Az Apple új árszabása persze az új Apple Watchokat sem kímélte. Akárcsak az iPhone-ok esetében, itt is több tízezer forintos emelkedést tapasztalhatunk. Ennek fényében a következőképp alakulnak a Series 8 árai:

A belépő szintű modellek tekintetében a drágulás körülbelül 50-60 ezer forintra tehető, így leginkább azt tudjuk tanácsolni, hogy ha valahol még talál Series 7-es példányt, mindenképp csapjon le rá. Az új Apple Watch részletes specifikációit alább találja:

   Apple Watch Series 8, 41 mm Apple Watch Series 8, 45 mm
Ház mérete, jellemzői: Magasság: 41 mm
Szélesség: 35 mm
Mélység: 10,7 mm
Tömeg: 32 g

Üveg előlap, kerámiaborítás a hátoldalon
Magasság: 45 mm
Szélesség: 38 mm
Mélység: 10,7 mm
Tömeg: 38,8 g

Üveg előlap, kerámiaborítás a hátoldalon
Kijelző: Retina LTPO OLED-kijelző:
1,69 hüvelyk
430 x 352 képpont
326 ppi
1000 nit
Ion-X edzettüveg-borítás
Mindig éber kijelző
Retina LTPO OLED-kijelző:
1,9 hüvelyk
430 x 352 képpont
326 ppi
1000 nit
Ion-X edzettüveg-borítás
Mindig éber kijelző
Rendszerchip, memória, tárhely: Apple S8 (megegyezik az S7 és S6 chipekkel)
1GB memória 
32 GB tárhely
Kétmagos Apple S8 SoC (megegyezik az S7 és S6 chipekkel)
1GB memória 
32 GB tárhely
Szenzorok: Pulzusmérő
Véroxigénszint-mérő
Testhőmérő
EKG-készítő
Gyorsulásmérő
Mindig bekapcsolt magasságmérő
Giroszkóp
Barométer
Iránytű
Pulzusmérő
Véroxigénszint-mérő
Testhőmérő
EKG-készítő
Gyorsulásmérő
Mindig bekapcsolt magasságmérő
Giroszkóp
Barométer
Iránytű
Akkumulátor, töltés, üzemidő: 284 mAh
Gyorstöltés
Vezeték nélküli töltés
309 mAh
Gyorstöltés
Vezeték nélküli töltés
Operációs rendszer: WatchOS 9.0 WatchOS 9.0
Egyéb: GPS-, NFC- és Bluetooth-támogatás
Apple Pay
IP68 támogatás – vízálló akár 50 méter mélységig
Hangszóró
Mikrofon
GPS-, NFC- és Bluetooth-támogatás
Apple Pay
IP68 támogatás – vízálló akár 50 méter mélységig
Hangszóró
Mikrofon
A dobozban: Apple Watch Series 8, 41mm
USB-C végű, vezeték nélküli mágneses töltőkábel
S/M és M/L méretű óraszíjak
Használati utasítás
Apple Watch Series 8, 45mm
USB-C végű, vezeték nélküli mágneses töltőkábel
S/M és M/L méretű óraszíjak
Használati utasítás
Ár:  209 990 forint (GPS), 259 990 forint (GPS + Cellular) 224 990 forint (GPS), 274 990 forint (GPS + Cellular)

(Borítókép: Kaszás Tamás/Index)

Rovatok