Index Vakbarát Hírportál

Meglepő döntésre szánta el magát az Apple

2022. szeptember 30., péntek 14:24

Olyat csináltak, amit talán még sohasem – szoftverfrissítéssel teszik elérhetővé egy korábbi AirPodsban azt a funkciót, amivel a legújabbat reklámozták.

Még egy hónapja sincs, hogy megjelent az iOS legújabb főverziója, az iOS 16, az Apple máris a továbbfejlesztett és javított változaton dolgozik. A béta-tesztelők számára néhány hete már elérhető az iOS 16.1 fejlesztőknek szánt változata, melynek hétfőn megjelent harmadik kiadásába most egy olyan funkció is belekerült, mely korábban csak a szeptemberben bemutatott, 2. generációs AirPods Pro-tulajok számára volt elérhető.

Mint arról az Index is beszámolt, az új fülhallgató egyik újdonsága az adaptív átengedési mód volt. A funkció lényege, hogy azt az érzést keltse a felhasználóban, mintha nem is viselné a fülhallgatót, tehát tökéletesen halljon mindent, ami körülötte történik – ha azonban hirtelen egy erősebb zajforrásnak (például mentőautó szirénájának) lenne kitéve, annak erősségén adaptívan csökkentsen a zajszűréssel – írja a MacRumors.

A szeptemberben megjelent, 2. generációs AirPods Prókat többek között ezzel az új funkcióval reklámozták,

az iOS 16.1 legújabb, béta-verziójából azonban kiderült, hogy az Apple ezt a funkciót az 1. generációs AirPods Pro-tulajok számára is elérhetővé teszi. 

Az új frissítés végleges verziója vélhetően a következő hetekben jelenhet meg, az airpodsos újítás mellett pedig olyan funkciókkal bővíti a korábbi szoftvert, mint a kicsit újratervezett háttérképtervező, az iPhone 12 és 13 mini, illetve Xr és 11 telefonokkal rendelkezők számára is aktivált akkuszázalék-jelző.

(Borítókép: Scott Barbour / Getty Images)

Rovatok