Index Vakbarát Hírportál

Itt vannak az első eredmények: hatékony az omikron ellen az új Pfizer-vakcina

2022. október 14., péntek 06:14

Az új omikron vakcinával beoltott felnőtteknél jelentősen megnőtt az antitestek száma a BA.5 alváltozattal szemben – jelentette be az oltóanyag gyártója, a Pfizer és a BioNTech.

Az új oltásokról az embereken elvégzett tesztek eredményeit a CNBC hozta nyilvánosságra. A Pfizer és BioNTech adatai szerint az új vakcina beadása után a vizsgált negyven 18–55 év közötti és további negyven 55 év feletti személy véréből jelentős antitest-emelkedést mutattak ki a BA.5-tel szemben. 

Összehasonlították emellett további negyven olyan 55 év feletti személy leleteit, akik az omikron elleni emlékeztető oltást kapták meg, olyan, szintén ebbe a korcsoportba tartozó negyven ember adataival, akik az alapoltás negyedik adagját kapták meg. 

Kiderült, hogy azoknak, akik az első generációs vakcinával lettek újraoltva, csekély mértékben emelkedett az ellenanyagszintjük a BA.5 variánssal szemben. A lap kiemelte, hogy a harmadik és negyedik oltások között az alanyoknál átlagosan hat hónap, a harmadik vakcina és az omikron oltás között pedig 11 hónap telt el, az utóbbi a két vakcinázás közötti hosszabb kihagyás ellenére is hatékonyabbnak mutatkozott a jelenleg domináns koronavírus-variánssal szemben. 

A korai eredmények szerint az új, omikron vakcina hasonló biztonsági profillal bír a BA.5-tel szemben, mint az alapvakcina a korábbi variánsokkal szemben. 

A Pfizer és a BioNTech az előzetes adatok mellett az elkövetkezendő hetekben további információkat fog közölni az új oltás eredményességével kapcsolatban. 

Mint korábban megírtuk, szeptember 19-től már Magyarországon is elérhető a lakosság számára a Pfizer új, omikron variánssal szemben kifejlesztett oltóanyaga, aminek mielőbbi felvételét egyelőre a rizikócsoportba tartozóknak, illetve az időseknek ajánlják. 

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok