Index Vakbarát Hírportál

Tényleg jönnek a reklámok a Netflixre, így változik a szolgáltatás

2022. október 14., péntek 13:08

Korábban már többször is pletykálták, hogy egy reklámokkal tűzdelt előfizetés bevezetésén gondolkodik az amerikai streamingszolgáltató, csütörtök este pedig befutottak a hivatalos részletek is.

Meglépte a Netflix azt, amit eddig egyik ismertebb streamingszolgáltató sem: olcsóbb előfizetés fejében reklámokkal tűzdelve kínálják novembertől tizenkét ország felhasználói számára szolgáltatásukat – az ajánlat azonban nem is annyira kecsegtető, mint ahogyan az elsőre hangozhat.

A tájékoztatás szerint a Basic with Ads névre keresztelt előfizetői csomaggal 720p-ben, tehát HD-ban nézhetjük majd a sorozatokat, melyeket ugyanúgy elérhetünk majd böngészőből és a megszokott mobilos alkalmazásból is, letölteni azonban már nem lesz lehetőségünk semmit sem. A vállalat szerint óránként 4-5 perc reklámmal lehet majd számolni, melyek hossza legfeljebb 30 másodperc lesz, hátrány azonban, hogy ezek szétszórva, a műsorok elején, közben és után is megjelennek majd.

Az, hogy ezek a hirdetések milyen típusúak lesznek, egyelőre kérdéses, az azonban biztos, hogy az amerikai vállalat már előfizetéskor bekéri a felhasználók személyes adatait (mint például a nem és a születési dátum), hogy targetált hirdetéseket vetíthessen. Szintén rossz hír, hogy különböző licencproblémák miatt a legolcsóbb előfizetési sávban néhány film és sorozat kikerül a katalógusból (a lista egyelőre ismeretlen), a minimum a Basic vagy magasabb szintű csomagra előfizetők számára azonban minden marad változatlan.

Az új csomag bevezetésével tehát a következőképp néz majd ki a Netflix árlistája: 

A Netflix új előfizetése első körben a következő országokban lesz elérhető: Kanada, Mexikó, Egyesült Államok, Ausztrália, Brazília, Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország, Japán, Korea és az Egyesült Királyság.

Azt, hogy idehaza mikor vezeti be minden eddiginél olcsóbb előfizetését a streamingóriás, egyelőre még nem tudni.

(Borítókép:  Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok