Index Vakbarát Hírportál

Nem építik újjá az Arecibo Obszervatóriumot

2022. október 17., hétfő 11:14

Két éve dőlt össze a rádióteleszkóp.

Az amerikai tudományos alap úgy határozott, hogy nem állítják helyre a 2020 végén összeomlott veterán rádióteleszkópot, az Arecibo Obszervatóriumot. A tudományos közösség csalódására a testület a következő öt évben évi egymillió dollárt biztosít a létesítményben folyó tudományos oktatás céljaira – az optimisták ugyanakkor annak örülhettek, hogy nem zárják be teljesen az obszervatóriumot.

A legendás Puerto Ricó-i rádióteleszkóp 1963-ban kezdte meg a munkát, és 305 méteres egybefüggő tányérantennája évtizedekig a legnagyobb volt a világon. Az öregedő szerkezet problémái 2017-ben kezdődtek, amikor károkat okozott benne az átvonuló Maria hurrikán. 2020 augusztusában lezuhant az obszervatórium fölé függesztett 900 tonnás platformot tartó egyik acélkábel. Novemberben vált életveszélyessé a szerkezet, amikor a javítási kísérletek során egy másik kábel is leszakadt. Az obszervatórium történetének utolsó fejezeteként december 1-jén teljesen leszakadt a platform és összedőlt az obszervatórium fő antennája.

A tudományos alap azzal indokolta a döntést, hogy a jelenlegi körülmények között rengeteg előkészítéssel és hatalmas befektetéssel járó munka lenne a rádióteleszkóp újjáépítése. A létesítményben jelenleg már csak egy 12 méteres rádióteleszkóp és egy felső légkört vizsgáló LiDAR-rendszer működik.

Az obszervatórium emléke az általa gyűjtött adatokban él tovább, amelyekre még évtizedekig hivatkozni fognak csillagászati szakcikkekben.

(Space.com)

Rovatok