Index Vakbarát Hírportál

Hatalmasat kamuzott Zuckerberg a saját fejlesztésű metaverzumáról

2022. október 22., szombat 16:30

Idén is megtartotta Connect névre keresztelt konferenciáját a Meta, az eseményen elhangzottak közül azonban, kiderült, nem minden volt feltétlenül igaz és valódi.

Közel két hete már, hogy október 11-én lezajlott a 2022-es Meta Connect konferencia, amelynek keretein belül Mark Zuckerberg, a korábban Facebook Inc. néven ismert, ma már Metaként működő gigavállalat vezérigazgatója több információt is megosztott saját metaverzumuk fejlesztésének állapotáról. Arról, hogy ezt a teljesen új virtuális teret hogyan is kell elképzelni, korábban már az Indexen is írtunk, legutóbb pedig Jeremy Daltonnal, a PwC metaverzummal foglalkozó részlegének globális igazgatójával beszélgettünk a témában.

Dalton elmondása szerint a metaverzumot leginkább úgy lehet elképzelni, mint a weboldalakat az interneten. A Meta fejleszti a saját, különálló metaverzumát, pont úgy, ahogy például a Microsoft is teszi, ezek között pedig egyöntetű összefüggés és átfedés jelenleg nincs.

A Microsoftnak is van saját weboldala. A PwC-nek is van saját honlapja. A Metának is van saját honlapja. Mindenkinek megvan a saját weboldala, de mindannyian az interneten vagyunk, igaz? Nos, valahogy pont így kell elképzelni a metaverzumot is. Különböző eszközöket és szoftvereket használva különböző tereket látogathatunk meg, végső soron azonban mind a metaverzumban vagyunk

– magyarázta a szakértő. A Meta metaverzumát a Horizon Worlds nevezetű alkalmazáson keresztül lehet elérni, a becsatlakozáshoz pedig egy Meta Quest 2 VR-headset szükséges.

Nem minden az, aminek látszik

A Horizon Worlds tavaly december óta teszi lehetővé a felhasználók számára, hogy összeüljenek másokkal, együtt játszanak, és különböző virtuális világokat építsenek, mindezt eddig azonban lábak nélkül kellett megtenniük – így bár viccesen hangozhat, a Facebook metaverzumában az elmúlt egy évben csak lábak nélküli, deréktól felfelé látszódó lebegő avatárokkal lehetett találkozni.

A Connect konferencia egyik legnagyobb bejelentése az volt, hogy ez hamarosan már nem így lesz, Zuckerberg ugyanis a saját avatárján keresztül mutatta be, hogy már teljes gőzzel dolgoznak a lábak bevezetésén a Horizon Worldsben. A vezérigazgató több videót is mutatott arról, hogy a lábak mozgása mennyire élethű lesz, nemrégiben azonban kiderült, hogy

a demóban bemutatottak egyelőre kivitelezhetetlenek a valóságban, és Zuckerberg avatárjának lábai is csak egy úgynevezett motion capture technológiával lettek életre keltve,

aminek lényege, hogy a való életben kamerákkal és alanyra szerelt érzékelőkkel rögzítenek egy bizonyos mozgást, melyet később egy digitális modellre ültetnek át.

Azt, hogy a Horizon Worldsben Zuckerberg lábait ezzel a technológiával keltették életre, a napokban a Meta is elismerte, elmondásuk szerint azért döntöttek így, hogy egy sokkal impozánsabb módon tudják bemutatni, mi várhat a jövőben a felhasználókra. Zuckerberg elmondása szerint egyébként a lábak meganimálása szörnyen nehéz feladat – éppen ezért nincsenek jelen egyik nagyobb hasonló platformon sem. Azt, hogy az új frissítés mikor élesedik, egyelőre még nem tudni, idén azonban már nem nagyon érdemes számítani rá.

Csúcskategóriás VR-headset

Az est másik fénypontja a Meta Quest Pro volt, a vállalat első, kreatív területeken dolgozóknak tervezett virtuálisvalóság-szemüvege, melyet elsősorban építészeknek, mérnököknek és tervezőknek szánnak. A nem kevesebb mint 1500 dolláros (körülbelül 630 ezer forintos) kütyü olyan funkciókkal büszkélkedhet, melyeknek lényege, hogy a felhasználó ne tudjon különbséget tenni a virtuális és a kiterjesztett valóság között.

A Meta Quest Pro az első olyan eszköz, amely az új, kifejezetten VR-ra optimalizált Qualcomm Snapdragon XR2+ platformmal működik. Ennek köszönhetően 50 százalékkal nagyobb a teljesítménye, mint a Meta Quest 2-nek, de a hőelvezetés terén is jelentős előrelépést értek el. Minden Meta Quest Pro 12 GB memóriával, 256 GB tárhellyel és 10 nagy felbontású érzékelővel van felszerelve, melyek közül öt kifelé, öt pedig befelé, a felhasználó arca felé figyel.

A VR és az AR lényege persze maga a látvány, melyben a Quest Pro szintén előrelépést mutat. Az új optikai modul mélysége 40 százalékkal csökkent, miközben továbbra is tűéles és tiszta képet nyújt. A két LCD-kijelző local dimminget és kvantumpont-technológiát használ a gazdagabb és élénkebb színek biztosítása érdekében, előbbi tekintetében több mint 500 egyedi local dimming zónáról beszélünk, melyet a headset képes különállóan vezérelni.

A Meta Quest Pro emellett 37 százalékkal több képpontot tartalmaz, mint a Meta Quest 2, így a szöveg olvasásától a játékig minden jobban néz ki. Javul a teljes képmező vizuális élessége is, ami 25 százalékos előrelépést jelent a középső tartományban, és 50 százalékosat a perifériás régióban, de a 1,3-szer nagyobb színskála fölött sem érdemes elsiklani. A Mate Quest Pro a korábban is említett 1499 dolláros ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható október 25-től – a teljes Meta Connect konferenciát alább nézheti vissza:

(Borítókép: Mark Zuckerberg 2019. október 23-án. Fotó: Nicholas Kamm / AFP)

Rovatok