Index Vakbarát Hírportál

Újabb játékban veri az embert a mesterséges intelligencia

2022. december 6., kedd 12:43

A Stratego a sakknál és gónál is bonyolultabb játék.

A DeepMind új mesterséges intelligenciája, a DeepNash szinte minden emberi játékost képes megverni Strategóban.

A Stratego egy régi francia játékon alapuló stratégiai társasjáték, amit 1948-ban szabadalmaztattak Hollandiában. Ebben két játékos 40-40 figurával küzd egymás ellen, a cél a másik fél zászlajának megszerzése. A játékos nem ismerheti az ellenfél figuráját, ezért az egyik cél a figurák kilétének kikövetkeztetése. A játék emiatt összetettebb, mint bármelyik másik. A pókernél és sakknál is bonyolultabb góban 10360 állás lehetséges, a Strategóban ugyanakkor 10535.

A DeepNash annyira belejött a játékba, hogy a legnagyobb online Stratego-platformon a három legjobb játékos közé került. A mesterséges intelligencia egy kiismerhetetlen stratégiát fejlesztett ki, és elterelő műveletekkel és blöffökkel zökkenti ki az ellenfelet.

Vincent de Boer – korábbi Stratego-világbajnok és a Science-ben megjelent cikk egyik szerzője – elmondta, hogy a DeepNash azért lepte meg őt, mert előtte egy olyan mesterséges ellenféllel sem találkozott, ami a játéktudásban kicsit is megközelítette volna az embereket.

(Futurism, Wikipedia)

Rovatok