Index Vakbarát Hírportál

Kiszivárogtak a következő iPad Pro tervei

2022. december 30., péntek 13:19

Bár az új generációs, M2-es chippel szerelt iPad Prók csak néhány hónapja mutatkoztak be, a pletykák már most a 2023/2024-es modellekről szólnak.

Ha szivárogtatásról van szó, a két ünnep közötti időszak sem szent, főleg ha az Apple egyik legnépszerűbb terméke, az iPad Pro áll a reflektorfényben. Az először 2016-ban bemutatott, majd azóta számos generációt megélő készülékpáros nem véletlenül lett a gyártó egyik legkedveltebb készüléke, rendkívüli sokszínűségének és teljesítményének köszönhetően ugyanis kevés ellenfele akad a piacon.

Az aktuális csúcsmodellt mi is szemügyre vettük, az egyhetes tesztidőszak után azonban keserédes szájízzel adtuk tovább a táblagépet – elsősorban az újítások hiánya és a borzasztóan magas ajánlott fogyasztói ár miatt.

A 2022-es iPad Prókon egyértelműen érezhető volt, hogy az Apple a háttérben valami sokkal nagyobbra készül, az a bizonyos fejlesztés azonban még nem áll készen arra, hogy bemutassák, így addig kénytelen kiadni valamit Most azonban végre befutottak az első konkrétabb infók az iPad Prók következő generációjáról.

Helló, OLED

Ahogy arról Ross Young, az egyik legmegbízhatóbb, kijelzőtechnológiákkal foglalkozó szivárogtató is beszámolt, az már szinte biztos, hogy az Apple új profi táblagépei nem LCD- és mini-LED-, hanem már OLED-kijelzőkkel érkeznek, ezzel is megszüntetve a két készülék közötti funkciós eltérést.

Szintén valószínűsíthető, hogy a korábbi 11 és 12,9 hüvelykes méretek 11,1 és 13 hüvelykre nőnek, amit minden bizonnyal nem a készülékek fizikai méretének növelésének, hanem a kávák vékonyításának köszönhetünk majd. Young korábban azt állította, hogy az Apple 2023-ban egy minden eddiginél nagyobb, 14,1 hüvelykes iPad Prót is be fog mutatni, ezt azonban a napokban visszavonta, belátása szerint már nincs ilyen készülék bemutatása az Apple tervei között.

Azt, hogy az OLED-kijelzővel szerelt iPad Prók mikor mutatkozhatnak be, egyelőre rejtély fedi, ha viszont tippelnünk kellene, akkor 2024 tavaszát említenénk.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok