Index Vakbarát Hírportál

Végre elkészülhet a régóta várt, rák elleni vakcina

2023. január 4., szerda 19:45

A Bloomberg szerint az utóbbi hetekben jelentős sikereket értek el az egyik rák elleni vakcina fejlesztése terén.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a rák elleni vakcinán évtizedek óta dolgoznak a kutatók, de eddig nem sok sikert értek el. Most a Moderna által fejlesztett, mRNS-technológiával működő, rák elleni vakcinát tesztelték melanomás megbetegedésekkel, és ez a vakcina az első, amely komolyabb eredményt mutatott a rák ellen.

A vizsgálatba 157 olyan, súlyos (kései fázisú) rákos megbetegedésben szenvedő pácienst vontak be, akiknek a daganatát kiműtötték korábban. A vakcinát a Merck által alkalmazott, Keytruda nevű immunterápiával együtt alkalmazták a pácienseken.

A decemberben publikált vizsgálati eredményekből az derült ki, hogy azoknál a pácienseknél, akik a vakcinát is megkapták a terápia mellett,

44 százalékkal csökkent a rák kiújulásának és a páciens elhalálozásának a veszélye.

A Bloomberg szerint ez komoly előrelépést jelent, bár azt is megjegyezték, hogy ezzel együtt még sokat kell dolgozni azon, hogy legyen hatásos vakcinánk a rák ellen. Most az oltóanyagot a melanomával szemben tesztelték, de minden páciens esetében személyre szabott vakcina kellene, annak függvényében, hogy milyen megbetegedéssel küzd.

Ehhez először szükség van egy alapos vizsgálatra, amely megállapítja, hogy a páciensnél milyen mutációk okozzák a rákot. Csak ezután tudják finomhangolni magát a vakcinát úgy, hogy megakadályozhassa a betegség kiújulását. Mindemellett

egyelőre nagy kérdés, hogy a vakcina hasonlóan sikeres lesz-e a rák többi formája ellen is.

A legnagyobb problémát az jelenheti, hogy míg a vakcina jól elbánik az úgynevezett „meleg”, nagy immunválaszt kiváltó tumorokkal szemben (ezek közé tartozik a melanoma is), addig a „hideg” tumorokkal szemben egyelőre nem bizonyult hatásosnak. Ráadásul az sem egyértelmű még, hogy mennyi ideig, milyen rendszerességgel kell beadatni a vakcinát ahhoz, hogy a páciens védett maradjon az előbbiekkel szemben. 

Karikó Katalin óvatosan értékelt 

Az mRNS-vakcinákat kifejlesztő magyar tudós visszafogottan nyilatkozott a kísérleti eredményről. Karikó Katalin azt mondta a Bloombergnek erről, hogy szerinte a rák elleni oltás általánosságban nézve azoknak a pácienseknek segíthet elsősorban, akiknek csak kevés rákos sejtjük van.

Hozzátette azt is, hogy a vakcina alkalmazása előtt mindenképp szükség van a tumor kiműtésére, mivel az oltás után létrejövő immunsejtek a rákos sejtek ellen képesek kifejteni a hatásukat, nem pedig magával a daganattal szemben. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy az oltóanyag eredményesebb alkalmazásához szükség lesz arra, hogy minél előbb, a legkorábbi fázisban észlelni tudják a rákos megbetegedéseket – mondta Karikó Katalin, aki nemrég kapott egy újabb díjat a Semmelweisen.

(Borítókép: China Photos / Getty Images)

Rovatok