Index Vakbarát Hírportál

Elárverezik egy magyar származású tudós Nobel-díját

2023. január 19., csütörtök 14:27

Kalapács alá került az a Nobel-díj, amelyet George Olah (Oláh György) magyar származású amerikai vegyészprofesszor nyert.

A Nobel-díjas tudós 2017-ben halt meg, életpályájáról akkor ebben a cikkben számoltunk be.

Oláh György az 1956-os forradalom után menekült el családjával együtt Magyarországról. Először Kanadában, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Magyarországra később sem települt vissza, de a magyar kutatókkal folyamatosan tartotta a kapcsolatot, és a Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta. 

1994-ben pedig kémiai Nobel-díjat is kapott a karbokation kémiához való hozzájárulásáért.

Ezt a díjat árverezi most el a Nate D. Sanders Auctions nevű aukciósház egy online árverésen. A vállalat az Indexhez is eljuttatott közleményében közölte, hogy a díj január 26-án kerül a virtuális kalapács alá 200 ezer dolláros kikiáltási ár mellett.

A közleményben idézték az aukciósház alapítóját, Nate Sanderst, aki hangsúlyozta, hogy még árveréseken sem gyakran lehet Nobel-díjat vásárolni. Hozzátette:

Oláh György díja abból a szempontból is egyedi, hogy kutatási eredményei több millió ember életét mentették meg közvetlenül világszerte, és számtalan másik ember életszínvonalát javították.

Oláh György még Orbán Viktor miniszterelnökre is nagy hatással volt, ugyanis halála után a magyar miniszterelnök is megemlékezett arról, hogy miként tett nála látogatást évekkel korábban, és mit tanult tőle akkor. 

(Borítókép: Oláh György. Fotó: Soós Lajos / MTI)

Rovatok