Index Vakbarát Hírportál

Itt a kutatók biztos terve: így szabaduljon meg az antidepresszánsoktól!

2023. február 1., szerda 07:12

Magyarországon több mint százezer ember szed nyugtatókat, szorongáscsökkentőket, a meglehetősen addiktív szerekről való leszokáshoz most egy mindenki által alkalmazható módszert jelentettek meg kutatók – írja az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért közleményében.

Kutatók egy mindenki számára alkalmazható tervet dolgoztak ki az antidepresszánsokról leszokni vágyók számára. „Hiánypótló újítás ez, hiszen Magyarországon is több százezer ember szed ilyen szereket, ám ahhoz nem kapnak hatékony segítséget, hogy meg is szabadulhassanak tőlük” – áll az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért közleményében. 

Amerikai kutatók idén januárban publikálták azt a tanulmányt, amely egy konkrét, bárki számára alkalmazható antidepresszáns-leszokási tervet is bemutat. „Jó okuk volt arra, hogy kidolgozzanak erre egy megoldást, hiszen ha nem elég lassan csökkentik a szer adagjait, egészen bénító és ijesztő tüneteket élhetnek át a páciensek. Ezek pedig nemcsak kudarcélményt jelentenek számukra, de nagyon gyakran összetévesztik a betegség kiújulásának tüneteivel is, és újra visszaállítják a tabletták szedését” – írja a szervezet. 

A tanulmányt közlő kutatók állítása is ezt támasztja alá: „sok ember súlyos elvonási tüneteket (például szorongás/pánik és ingerlékenység) tapasztal, amikor megpróbálják abbahagyni ezeket a szereket. A súlyos elvonási tünetek gyakoriságát ugyan vitatják, de az interneten található több ezer személyes beszámoló alapján nem kétséges, hogy az antidepresszánsok abbahagyása rendkívül bénító lehet.” 

Tekintettel a depresszió és az antidepresszáns megvonása közötti tünetek átfedésére, nehéz lehet megkülönböztetni a depresszív visszaesést és a megvonást, ami zavart okoz a betegek és szolgáltatóik között

– emelték ki. 

A sikeres módszer

James Phelps MD és munkatársai az elmúlt hét év adatait elemezték 7583 olyan páciensről, akik abbahagyták az antidepresszánsok szedését. Az eltérő hatóanyagok befolyásolták az addikció mértékét, így azt is, hogy mennyi idő alatt volt képes az illető teljesen felhagyni a szerrel.  

A vizsgált eredmények alapján kidolgoztak egy módszert, egy bárki által alkalmazható módszert az antidepresszánsoktól való megszabadulásra.

A legelső lépésben például 12 százalékos adagcsökkentést javasolnak, amit a kutatók szavai szerint konzekvensen be kell tartani, de nagyobb arányú dóziscsökkentést az elvonási tünetek jelentkezése miatt nem javasolnak. 

Még ezzel az óvatos megközelítéssel is, néhány betegnek súlyos elvonási tünetei lesznek. Nekik szükségük lehet a sokak által, súlyos elvonási tünetekkel küzdő betegeknél használt módszerre, az adagok csökkentésére az előző havi adag mindössze 10 százalékával. A dóziscsökkentések között legalább két hétnek el kell telnie. Ez több évig is eltarthat, de szükségesnek bizonyult betegek ezreinél

– teszi hozzá az orvos. 

A depresszió nem agyi kémiai egyensúlyhiány

Ez idáig az úgynevezett „kémiai egyensúlyhiányt” tekintették a depresszió okának. Joanna Moncrieff pszichiáterprofesszor és csapata egy átfogó vizsgálat során tavaly bebizonyította, hogy a depresszió nem köthető az agy kémiai folyamataihoz, így a világszerte elterjedt „gyógyszeres terápiák” véleménye szerint voltaképp alaptalanok. 

Sajnos azonban továbbra is az él a köztudatban, hogy a depressziót az agy hibás működése váltja ki, melyet „gyógyszerekkel” kell kezelni

– hangsúlyozta a pszichiáter. 

„A páciensek jellemzően sem a fenti tanulmányokról, sem a várható, olykor életeket derékba törő mellékhatásokról és elvonási tünetekről nem értesülnek a kezelések előtt. Ez az új módszer remélhetőleg rengeteg jó szándékú orvosnak nyújt hatékony eszközt, hogy segítsen pácienseinek megszabadulni az erős függést okozó tablettáktól” – írja az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint a tanulmány is említi, a szorongáscsökkentők, antidepresszánsok elhagyásának módszerét a jótanácsok ellenére is érdemes a szakorvossal megbeszélni, hisz az illető szervezete számára nem megfelelő mértékű dóziscsökkentés az állapot súlyosbodását is magával vonhatja.

(Borítókép: Joe Raedle / Getty Images)

Rovatok