Index Vakbarát Hírportál

A fizetős Facebook még csak a kezdet

2023. február 21., kedd 20:07

Egy emberként háborodott fel az internet népe, miután Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója bejelentette, hogy már februárban elindítják új előfizetésüket, amelyre az esetben lesz szükség, ha valaki továbbra is hitelesített személy szeretne maradni a Facebookon és az Instagramon. A változtatás ugyan az átlagfelhasználókat nem érinti, reálisan nézve a helyzetet mégsem olyan távoli gondolat egy mindenkit érintő előfizetés bevezetése, amely akár egy reklámmentes felhasználói élményt is kínálhatna.

Mark Zuckerberg korábban többször is kijelentette, hogy a Facebook soha nem lesz fizetős platform, a későbbiekben azonban már úgy nyilatkozott, hogy a Facebooknak mindig lesz egy ingyenesen hozzáférhető része – ezzel kvázi megadva a lehetőséget saját maguknak arra, hogy a jövőben a korábbi nyilatkozataiktól függetlenül bármilyen új szolgáltatást bevezethessenek, hírnévcsorbulás nélkül.

Pár nappal ezelőtt pedig ez meg is történt. Ahogy arról az Index is beszámolt, a Meta bevezette a Verified névre keresztelt új szolgáltatását, melynek lényege, hogy az előfizetésért cserébe tulajdonképpen bárki megkaphatja azt a bizonyos kék pipát, amely eddig csak bizonyos felhasználók neve mellett szerepelt.

Ezen a héten kezdjük bevezetni a Meta Verifiedot – egy olyan előfizetéses szolgáltatást, amely lehetővé teszi, hogy hivatalos igazolvánnyal hitelesítsd a fiókodat, kék jelvényt kapj, és extra védelmet a magukat neked kiadni akaró fiókokkal szemben, valamint közvetlen hozzáférést az ügyfélszolgálathoz. Ez az új funkció a hitelesség és a biztonság növeléséről szól a szolgáltatásainkban

– írta Zuckerberg egy nemrégiben kiadott közleményében.

Nem ez az első, és nem is az utolsó eset

A mai sztenderdeket elnézve persze egyáltalán nem volt meglepő Mark Zuckerberg bejelentése. Korábban Elon Musk, a Twitter jelenlegi vezérigazgatója kavarta fel az állóvizet, miután havi nyolc dollárért cserébe bárkinek megadta azt a kék pipát, aminek a segítségével korábban a felhasználók a hivatalos oldalakat tudták megkülönböztetni az átlagos felhasználói profiloktól. A Tesla és a SpaceX vezére azóta egyre több megkérdőjelezhető döntést hozott a platformmal kapcsolatban –többen már el is hagyták azt. Így tett többek között Phil Schiller, az Apple App Store-ért és a vállalattal kapcsolatos eseményekért felelős vezetője is.

A Facebook és az Instagram esetében persze egyelőre egyáltalán nem ilyen komoly a helyzet, a Meta az előfizetés ellenére nem adja akárkinek oda a verifikált jelzőt, annak megszerzéséhez továbbra is szigorú követelményeknek kell majd megfelelni.

De mi a helyet a korábban tárgyalt reklámmentes előfizetéses szolgáltatással? – merülhet fel a kérdés. Soha nem volt titok, hogy a Meta legnagyobb bevétele jelenleg a reklámokból származik, egyhavi előfizetésért cserébe azonban megtehetné azt a vállalat, hogy megszabadítja ezektől a felhasználókat. Ez a terv például rendkívül jól bevált a Google-nek, akik YouTube Premium néven értékesítik a videómegosztó platform teljesen reklámmentes változatát – az előfizetésbe ráadásul beleszuszakolták még a YouTube Music nevezetű szolgáltatásukat is, amely a Spotify és az Apple Music kihívója.

A területen találunk azonban elriasztó példákat is. Idesorolható a korábban említett Twitter Blue-előfizetés vagy éppen a Snapchat+ is, amely havi négy dollárért cserébe rengeteg olyan testreszabhatósági lehetőséget kínál, amelyeknek a gyakorlati haszna megegyezik a nullával.

Ez még csak a kezdet

Egy újabb facebookos előfizetéses szolgáltatás életbe léptetésére egyelőre még nincsenek jelek, a Meta Verified példájából kiindulva azonban Zuckerberg és csapata szinte bármikor meglépheti annak bevezetését – jelenleg ugyanis aranykorukat élik a különböző előfizetéses szolgáltatások. Elég, ha csak a tévézésre (Netflix, HBO Max, Disney+ stb.), a videójátékozásra (GamePass, GeForce Now, PlayStation Plus), az autóiparra (a BMW havi 18 dollárért árulja ülésfűtéses szolgáltatását) és most már a közösségi médiára (Twitter Blue, YouTube Premium, Snapchat+) gondolunk. Azt, hogy legközelebb melyik iparban lángol fel ez a trend, szinte lehetetlen megjósolni, hiszen kellő kreativitással bármibe bele lehet csempészni.

A jelek szerint pedig hiába volt nagy a felhasználók részéről a felháborodás, a szolgáltatás bevezetésétől sem Elon Musk és a Twitter, sem pedig Mark Zuckerberg és a Meta nem hátrál meg.

(Borítókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok