Index Vakbarát Hírportál

Öt éven belül érkezhet a mellrák elleni oltás

2023. március 4., szombat 16:51

További két oltóanyagjelöltet tesztelnek, és rák elleni más oltásokat fejlesztenek.

Sikerrel zárta a klinikai tesztek első szakaszát a Washingtoni Egyetem orvosi karán kifejlesztett, mellrák elleni oltóanyag. Az egyetem vakcinaközpontját vezető Nora Disis a Gizodónak elmondta, hogy reményeik szerint öt éven belül elkészülhet a széles körben is alkalmazható oltás – írja az Insider.

Oltásról oltásra legyőzzük a rákot

 – mondta a szakember.

A klinikai tesztek első fázisában a vakcinát 66 olyan nőn próbálták ki, akit korábban sikeresen kezeltek mellrákkal, de továbbra is fenyegeti őket a betegség visszatérte.

Az oltóanyag működésének lényege, hogy megtanítja az immunrendszert a HER2 nevű fehérje támadására. A HER2 fehérje a melldaganatok 30 százalékában túltermelődik, az egészséges sejtekhez képest százszoros mértékben. A szervezet védekezőrendszere, ha fenyegetésként felismeri az ilyen sejteket, el tudja pusztítani őket.

Az oltást megkapó nők 80 százaléka életben volt a kutatás első tízéves szakaszának végén, ami jóval meghaladja a mellrákosoknál ötéves időszakra várt, 50 százalékos túlélési arányt.

A klinikai teszt első fázisa azt vizsgálta, hogy az önkéntesek hogyan reagáltak az oltóanyag különböző adagjaira. A most induló második fázis lesz, ami a vakcina hatékonyságát, vagyis védőhatását értékeli.

Ugyanez a kutatócsapat további két rákvakcina-jelölt klinikai értékelésében is benne van, és további oltásokat fejlesztenek a petefészket, vastagbelet, tüdőt, húgyhólyagot és prosztatát érintő daganatok ellen.

Jelenleg számos klinikai teszt folyik rák elleni oltóanyagokkal, amelyek egyebek között a Karikó Katalin által felfedezett mRNS-technológiát is felhasználják. Évekig fog tartani, mire kiderül, hogy az oltások hatékonysága igazolja-e a hozzájuk fűzött komoly reményeket.

(Borítókép:  FatCamera / Getty Images Hungary)

Rovatok