Index Vakbarát Hírportál

Nem mindennapi látványt nyújt a Marson repkedő első helikopter

2023. március 15., szerda 05:59

Az Ingenuity az első helikopter a Marson, amelynek ugyan nem tudományos szerepe van, de így is rendkívül fontos része a NASA űrprogramjának.

Az Ingenuity bizonyítja, hogy lehetséges a repülés a bolygó ritkás atmoszférájában, így a későbbi missziók alkalmával már akár helikopterek is segíthetik a terepszemlék és adatgyűjtés kivitelezésében a robotokat vagy a helyszínen tartózkodó űrhajósokat – írja a Rakéta.hu.

A lap beszámolója szerint az Ingenuity a Perseverance marsjáróval együtt érkezett a Marsra és 2021 áprilisában kezdte meg repüléseit. A mérnökök eredetileg csak néhány repülést terveztek megvalósítani, mivel becsléseik szerint a jármű élettartama csak 30 marsi napra elegendő.

A helikopter azonban a vártnál jóval megbízhatóbbnak és ellenállóbbnak bizonyult, így március 9-én már a 47. útjára indult el. A levegőbe emelkedésről és az első manőverről a közelben tartózkodó Perseverance rover a Mastcam-Z kamerájával felvételt is készített.

Az Ingenuity körülbelül 12 méteres magasságban több mint 400 métert tett meg, miközben az alatta fekvő felszínről készített képeket.

Rovatok