Index Vakbarát Hírportál

Több mint 330 millió embert tilthatnak el a tiktokozástól

2023. március 19., vasárnap 13:09

Intenzív vizsgálatnak vetik alá a TikTokot a felhasználók biztonsága miatt, továbbá azért, hogy egyszer s mindenkorra kiderítsék, az alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e. Sou Ce Csu vezérigazgató a tervek szerint a jövő héten tanúskodik az Egyesült Államok Kongresszusa előtt.

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek az Egyesült Államok és a világ egyik legnépszerűbb közösségi oldala, a TikTok között, a kínai ByteDance anyavállalathoz tartozó platformot ugyanis kitilthatják az egyik legnagyobb piacáról. Minderre egy, a hónap elején benyújtott törvényjavaslat adna lehetőséget, aminek a keretén belül a kereskedelmi miniszternek joga lenne arra, hogy nemzetbiztonsági fenyegetés esetén megtilthassa bizonyos külföldi cégeknek, akár a TikTokot tulajdonló ByteDance-nek is, hogy az Egyesült Államokban működjenek.

A nemzetbiztonsági kockázat természetesen a felhasználók adatainak tárolása miatt áll fenn, amiről a TikTok azt mondja, hogy az adatokat az egyesült államokbeli felhasználók esetében nem Kínában tárolják, azt azonban nem tagadták, hogy ennek ellenére a kínai alkalmazottak hozzáfértek volna azokhoz – ez pedig azonnal kiverte a biztosítékot az amerikai kormányzóknál. Annak érdekében, hogy a TikTok továbbra is működhessen az Egyesült Államokban, Joe Biden arra kéri a TikTokot birtokló anyavállalatot, hogy váljon meg a platformtól, és adja el azt – írja a The Verge.

Egyre többen tiltják be az alkalmazást

Mint arról korábban az Index is beszámolt, nemrégiben Új-Zéland, Kanada, az Egyesült Királyság is az Egyesült Államok nyomdokaiba lépett, ezek az országok ugyanis az adatbiztonsággal kapcsolatos aggályok miatt már megtiltották a TikTok videómegosztó alkalmazás használatát a kormányzati eszközökön.

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament szintén megtiltotta az alkalmazás használatát munkatársainak. A TikTok elleni globális fellépés Indiában kezdődött 2020-ban. A videómegosztó a Kínával közös határon történt halálos összecsapások után került fel a tiltott alkalmazások listájára, Újdelhi akkor arra hivatkozott, hogy a szuverenitását védi. Ugyanabban az évben Donald Trump volt amerikai elnök azzal vádolta meg a TikTokot, hogy Peking azt kémkedésre használja.

Mint írtuk, a TikTok elismerte, hogy anyavállalata, a ByteDance Kínában dolgozó alkalmazottai hozzáfértek az amerikai fiókinformációkhoz, de mindig is tagadta, hogy átadta volna az adatokat a hatóságoknak. Arról is írtunk, hogy Joe Biden jelenlegi amerikai elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy teljesen kitiltja az alkalmazást az országból, ha az nem szakít a kínai tulajdonosi háttérrel – a jövő héten ennek a történetnek a végére kerülhet pont.

Rovatok