Index Vakbarát Hírportál

Nagy a baj az Apple-nél

2023. március 23., csütörtök 10:08

Nem mindennapi hibákról panaszkodnak az Apple Music-felhasználók, a Redditen ugyanis többen is jelezték, hogy zenekönyvtárukban olyan dalok és lejátszási listák kezdtek el megjelenni, melyeket biztosan nem ők adtak hozzá vagy hoztak létre.

Az elmúlt órákban szinte elárasztották a Redditet az olyan képernyőképekkel alátámasztott panaszok, melyek szerint teljesen megkergült az Apple zenei streamingalkalmazása, az Apple Music. A felhasználók tapasztalatai alapján az egyéni zenekönyvtárakban olyan dalok jelennek meg, melyeknek elméletben nem kellene ott lenniük,

és az sem ritka eset, hogy bizonyos felhasználók mások által létrehozott lejátszási listákkal találkozhatnak, annak ellenére is, hogy a platformon nem követik egymást.

A panaszok alapján ezek mellett többeknél előfordult az is, hogy kedvenc dalaik egyszerűen eltűntek a könyvtárból. Minderről a MacRumors nevezetű szakportál számolt be, akiket szintén több érintett is felkeresett. A lap szerint megoldást nyújthat egyesek számára, ha az iCloud-beállítások között ki-, majd visszakapcsolják a Music alkalmazás szinkronizációját – jelenleg azonban ez még csak félmegoldás.

Az Apple-t megkereste a MacRumors is, kérdésükre azonban cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

(Borítókép: Hou Hvi Jung / MTI / EPA)

Rovatok