Index Vakbarát Hírportál

Teljesen ingyen osztogatja tévéjét egy új gyártó

2023. május 17., szerda 06:12

Egy teljesen új szemlélettel szeretné letarolni a piacot a Telly nevezetű tévémárka, mely kerek perec kijelentette: nem kérnek pénzt a készülékeikért, azokért azonban valamilyen módon egyértelmű, hogy fizetnünk kell. És hogy mivel? Nos, reklámok nézésével.

Új típusú tévé készül letarolni a Samsungot, az LG-t és a Hisense-t is, a Pluto TV társalapítója, Ilya Pozin által létrehozott Telly ugyanis olyan tévét kínál, amely úgy kompenzálja a nem létező árcédulát, hogy egy második, kisebb kijelzőn állandó reklámokat jelenít meg.

A cég ezt a vékony képernyőcsíkot „Smart Display”-nek nevezi, amelyet egy soundbar választ el a fő kijelzőtől. A Smart Display a reklámokon kívül számos widgetet is képes megjeleníteni, köztük sporteredményeket, hírfolyamot, időjárás-jelentéseket és tőzsdei árfolyamokat is – utóbbiak a kijelző bal, míg a reklámok a kijelző jobb oldalán kapnak helyet.

Bár a hirdetések nem szakíthatják meg azt, amit a fő kijelzőn néz, a Telly stratégiai vezetője, Dallas Lawrence a The Verge-nek elmondta, hogy a hirdetések mindkét kijelzőt használhatják, amikor senki nem használja a tévét.

Amikor a Színház kijelző (felső képernyő) nincs használatban, a hirdetési egység szórakoztató módon életre kelhet, összekötve mindkettőt. Szó szerint több száz dolog van, amin gondolkodunk, hogy a valaha volt legmegragadóbb hirdetési élményt hozzuk létre

– magyarázta Lawrence, később hozzátéve, hogy a cég egy Telly Rewards nevezetű programon is gondolkodik, amely a felhasználókat ajándékkártyával jutalmazza majd olyan szolgáltatásokhoz, mint a Netflix vagy a Starbucks, olyan dolgokban való részvételért, mint például a képernyőn zajló szavazások.

Annyira nem is átlagon felüli

Mindezt leszámítva a Telly tévéje kifejezetten átlagosnak mondható, az ugyanis egy 55 hüvelykes, 4K-felbontású panelt kapott. A készüléken a márka saját fejlesztésű szoftveres felülete, a TellyOS fut, mely sajnos egyetlen harmadik féltől származó alkalmazást sem támogat, így közvetlenül a Netflix, az HBO Max, a Disney+ vagy éppen a Spotify nem tölthető le rá.

Mindezzel persze a Telly is tisztában van, így a tévéhez ajándékba adnak egy Android tv-t, melyen már bármilyen szolgáltatást el lehet érni. Mindezek ellenére azonban továbbra is egy megkérdőjelezhető ajánlat marad a tévé, a folyamatos reklámnézésen kívül ugyanis a felhasználóknak mással is kell fizetniük – az adataikkal és felhasználási szokásaikkal.

Ha jobban megnézi, a tévé tetején láthat egy kitüremkedést, mely egy kamerát és egy mikrofont foglal magában. A Telly a nézési és aktivitási adatokra vonatkozó szabályzatában azt írja, hogy információkat gyűjthetnek az Ön által megtekintett audio- és videotartalmakról, a megtekintett csatornákról és a nézési munkamenetek időtartamáról, valamint arról, hogy hogyan lép kapcsolatba a tévével. 

Ez magában foglalja az Ön keresési lekérdezéseit, az Ön által kiválasztott gombokat, valamint az Ön és a tévét használó más személyek fizikai jelenlétét egy adott időpontban. Amennyiben pedig úgy döntene, hogy nem kíván részt venni az adatgyűjtésben – szimplán csak azzal, hogy megtagadja az ÁSZF elfogadását, vagy azzal, hogy letakarja a kamerát –, a tévét vissza kell küldenie, vagy ki kell fizetnie annak árát és a beszerelési költségeit.

Ön előrendelné az említett feltételek mellett a Telly tévéjét?

  • 6704
    Nem
  • 1677
    Igen

Rovatok