Index Vakbarát Hírportál

Tizenegy milliárdos pert bukott a Google

2023. május 31., szerda 13:10

32,5 millió dollárt, azaz körülbelül 11,3 milliárd forintot kell fizetnie a Google-nek a Sonosnak, miután az esküdtszék az okoshangszóró gyártója mellé állt egy szabadalomsértés miatt.

Ítéletet hozott az esküdtszék a Google és a Sonos közötti szabadalomsértési perben, melynek eredményeként a keresőóriásnak súlyos dollármilliókat kell fizetnie. Az ügy még 2020-ban indult, amikor az elsősorban okoshangszórókat gyártó Sonos azzal vádolta meg a Google-t, hogy a cég megsértette a többszobás hangzáshoz kapcsolódó szabadalmaikat a saját hangszórócsaládjukban és más eszközökben – írja az Apple Insider.

A bíróság korábban már más szabadalmak tekintetében a Sonosnak adott igazat a Google-lel szemben – a mostani meghallgatás lényege az volt, hogy tisztázódjon, a keresőóriás az elmúlt időszakban sértett-e újabb szabadalmakat. Mint kiderült, igen, méghozzá kettőt is. Az egyik a 855-ös, míg a másik a 966-os sorszámra hallgató Sonos-szabvány volt, melyeket jogdíj megfizetése nélkül nem használhatott volna a Google.

A bíróság döntése alapján a Google-nek 2 dollár 30 cent jogdíjat kell megfizetnie minden eladott, Sonos-szabványt használó termék után, ami elsőre nem hangzik annyira rossznak, azzal kalkulálva azonban, hogy a Google 14 millió ilyen készüléket értékesített, már rögtön más lesz a helyzet – a 2 dollár 30 cent ugyanis kicsivel több mint 32,5 millió dollárra emelkedik.

Az ítélet újra megerősíti, hogy a Google sorozatosan megsérti szabadalmi portfóliónkat

– olvasható a Sonos által kiadott közleményben.

Összességében úgy véljük, hogy a Google több mint 200 Sonos-szabadalmat sért meg, és a mai kártérítési ítélet, amely portfóliónk egy fontos darabján alapul, bizonyítja szellemi tulajdonunk kivételes értékét. Célunk továbbra is az, hogy a Google méltányos jogdíjat fizessen nekünk azokért a Sonos-találmányokért, melyeket kisajátítottak

– zárták a közleményt.

Rovatok