Index Vakbarát Hírportál

Ismét elhalasztották a Boeing űrhajó indítását

2024. május 18., szombat 10:16

Technikai probléma miatt ismét elhalasztották a Boeing első, embert szállító űrkapszulájának az indítását pénteken.

A NASA közölte, hogy ismét elhalasztották a Boeing első, embert szállító űrhajójának az indítását – írja az MTI.

Az eredetileg május 6-ra tervezett indításra most legkorábban május 25-én kerülhet sor a kaliforniai Cape Canaveralből két űrhajóssal, Butch Wilmore-ral és Suni Williamsszel a fedélzeten.

Szakértők a hét elején kis mértékű héliumszivárgást fedeztek fel a Boeing cég Starliner űrszondája szervizmoduljában. Szerdán nyomástesztet tartottak, ami azt mutatta, hogy a szivárgás nem jelentene kockázatot a repüléskor, de a tudósok mégis úgy döntöttek, hogy elhalasztják a rakétaindítást.

A Starline is űrhajósokat szállítana a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), alternatívát nyújtva Elon Musk SpaceX vállalkozása , a Crew Dragon kapszulájának. A SpaceX fedélzetén 2020 óta folynak űrrepülések a Nemzetközi Űrállomásra, véget vetve egy csaknem évtizedes függőségnek az orosz rakétáktól.

Május 6-án is mindössze két órával a start előtt halasztották el az űrrepülést biztonsági okokra hivatkozva. Butch Wilmore és Suni Williams asztronauták már a Starliner fedélzetén tartózkodtak, amikor egy oxigénszelep potenciális problémája miatt megszületett a döntés a leállításról.

Rovatok