A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint ismételten az Apple-lel kapcsolatos fizetési problémákról érkeztek bejelentések. Egyik olvasónk jelezte, hogy az ő bankszámlájáról 13 alkalommal vontak le pénzt.
Még június végén az Index az elsők között számolt be az Apple-botrányról, ami annak következtében alakult ki, hogy a világcég tévesen lecsapolta a magyar felhasználók bankszámláját – vélhetően a magyar App Store-ban keletkező hiba miatt. Egyik olvasónktól például 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, majd a bankja tiltotta a kártyáját. Rendszerint korábbi Apple-előfizetések vagy Apple Payen keresztül intézett vásárlások árát vonta le újra a rendszer.
A történtekről az Apple is értesült, viszont csak jelentős késéssel küldte meg a kártyatársaságoknak azon tranzakciók listáját, amelyek érintettek voltak a téves terhelésekben. Egész addig nem volt világos, hogy a téves terhelések törléséről és az összegek visszajuttatásáról maga az Apple vagy a bankok gondoskodnak-e. A kártyacégek ezeket az adatokat továbbították a bankok felé, akik intézkedtek a levont összegek visszajuttatásáról.
Az ügyet a Magyar Nemzeti Bank szintén figyelemmel kísérte, felszólítva a hazai pénzintézeteket, hogy mielőbb kártalanítsák ügyfeleiket, így július első hetében a károsultak nagy része már visszakaphatta a tévedésből levont összegeket – ami kétmilliárd forintra volt tehető. Az ügynek köszönhetően még inkább reflektorfénybe kerültek a kibercsalások, illetve azok kivédése. Azonban úgy tűnik, hogy újabb Apple-botrány van kirobbanóban, miután a vállalat ismét elkezdett pénzt levonni a felhasználók számlájáról.
Ahogy egyik olvasónk a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében jelezte a reggeli órákban, éjjel újabb ismeretlen tranzakciók sokaságát észlelte.
Tőlem 13 alkalommal vettek le pénzt 1:37-tól kezdődően 1-2 percenként. Hívtam a magyar ügyfélszolgálatot, ők is ma reggel tudták meg az ügyfelektől, de nem tudnak semmit. Annyit mondtak, hogy 1-2 nap múlva hívjam újra őket
– tette hozzá.
Az ügyben azóta már a Magyar Nemzeti Bank egy közleményt adott ki, kijelentve, hogy az MNB és a Magyar Bankszövetség lépéseket tesznek az ügyfelek biztonsága és a pénzügyi piacok stabilitása érdekében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) értesült az Apple-lel kapcsolatos ismételt fizetési problémákról. Az MNB ennek nyomán haladéktalanul felvette a kapcsolatot a pénzforgalmi szolgáltatókkal, és intézkedéseket kezdeményezett az ügyfelek védelmére. A jegybank szorosan együttműködik e tevékenység során a vele állandó munkakapcsolatban lévő Magyar Bankszövetséggel
– írták közleményükben.
Mint hozzátették, a júniusi pénzlevonások hatására a bankok többsége felkészültebbé vált az efféle helyzetekre, így azonnal lépéseket tettek. Állításuk szerint az elsődleges, még meg nem erősített adatok szerint a korábbi problémáktól eltérő módon most jóval kevesebb ügyfelet érint a fennakadás. Hozzátették, hogy az MNB a továbbiakban is folyamatosan tájékoztatást nyújt a fejleményekről.
A Magyar Nemzeti Bank mellett a Magyar Bankszövetség is egy közleményben reagált a történtekre, kiemelve, hogy: „Szeptember 30-án éjszaka az Apple alkalmazásboltja (Apple Store) technikai hibából eredően megismételte olyan tételek foglalását, amelyeket korábban már befoglaltak, de pénzügyileg még nem lettek rendezve, azaz az Apple fennálló előfizetések aktuális havi tételeinek beszedését egyes esetekben duplán kezdeményezte.”
A technológiai hiba az információk szerint nemzetközi probléma, mintegy 20 ország kártyabirtokosait érinti. Az érintett magyar kártyabirtokosok ennek kapcsán találkozhatnak fennálló előfizetéseikhez kapcsolódóan átmenetileg duplán befoglalt tételekkel, melyek pénzügyi rendezése azonban egyszer sem történt meg
– jegyezték meg.
A közleményük szerint a magyar bankok az Apple nyári technológiai hibájából keletkező tapasztalataikat beépítve, az MNB-vel szoros együttműködésben nyomon követik a tételeket, és ellenőrzik, hogy tényleges terhelés csak egyszer történjen meg a számlán. Mint hozzátették, néhány nap múlva ügyfélként is javasolt visszaellenőrizni a számlatörténetben a fennálló szerződés szerinti összeg pontos teljesítését. Ha pedig bármely eltérést tapasztalnak, jelezzék a bank ügyfélszolgálatán.
Ahogy arról Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője a korábbi eset kapcsán arról már beszámolt, a megújuló fizetési megoldások (recurring payment) az elmúlt években rendkívül elterjedtek, és az online szolgáltatók preferálják ezt a fizetési módot, amelynek az a sajátossága, hogy az engedély fennállása idején automatikusan teljesíti a szolgáltató fizetési kérelmét, hiszen látja az ügyfél felhatalmazását a fizetésre. A felhatalmazás nincs időkorláthoz és összeghez sem kötve, így például a szolgáltatási díj emelése után az ügyfél automatikusan a magasabb díjat fizeti.
A szakértő javaslata szerint ugyanakkor az ilyen problémák elkerüléseképp az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni, hogy megóvjuk saját magunkat az efféle kellemetlenségektől:
(Borítókép: Németh Emília / Index)