Index Vakbarát Hírportál

Nyomtatott hús lebeghet az űrhajósok tányérjára

2025. május 3., szombat 19:41

Nem olcsó, nem finom, nem egyszerű, de étel nélkül nem tudunk működni. Az űrutazás egyik legkomolyabb problémája az élelmezés megoldása.

Élelmiszerek űrben való előállítását kutató programot indított az Európai Űrügynökség (ESA). Az űrhajósok élelmezése komoly tömeget foglal és költséges, a probléma megoldása azonban nem triviális a súlytalanság és a magas háttérsugárzás miatt. A programon dolgozó csapat egy kis élelmiszer előállító egységet építene, amit két éven belül a Nemzetközi Űrállomáson próbálnának ki – írja a BBC.

Ahhoz, hogy az emberiség bolygóközi fajjá fejlődhessen az űrhajósoknak mindenképpen magukkal kell vinniük a földi alapanyagok előállításának, termesztésének technikáját. 

Az amerikai űrhivatal által vizsgált megközelítések egyike a laboratóriumi húsok előállítása, ami a húsra jellemző zsírban és fehérjében gazdag szövetek laboratóriumi tenyésztését jelenti. Az így előállított termékek ma már léteznek és forgalmazásuk engedélyezésre vár itt a Földön, az Egyesült Királyságban és Izraelben. A laboratóriumi hús egyik előnye lenn a felszínen, hogy feleslegessé teszi az állattenyésztés nagyon komoly járulékos anyagi és környezeti költségeit.

A fejlesztés további irányai a biológiai szövetek 3D-nyomtatása, illetve a fermentációs technikára épülő bioreaktorok. Egy ilyen élesztőgombákkal töltött miniatűr bioreaktort feljuttatását tervezik egy cubesat miniműholdban az ESA portugál munkatársai – a pár óra elteltével a felszínre visszahulló eszközt a tengerből kihalászva ellenőrzik az eredményt.

A bioreaktorokból származó szürke pép kiszárítva kifejezetten gusztustalan és emberi fogyasztásra egyelőre nem is engedélyezett. Az élvezeti érték ráadásul csak részprobléma: a világűr különleges megterhelést jelent az emberi szervezetre, felborítja a hormonrendszert, a súlytalanság miatt kalciumot veszítenek a csontok és megváltozik a szervezet vasháztartása is. Ezeket a változásokat pedig érdemes gyógyszerek helyett a szokásos étrendbe építve kompenzálni. 

Nem utolsó sorban, az űrben előállított élelmiszereknek és előre elkészített ételeknek más az íze. Az élelmezést mindez a pszichológiát is érintő összetett kérdéssé emeli.

Ahogy azt Helen Sharman brit vegyész és egykori űrhajós a BBC-nek kiemelte, az űrhajósok nem csak a világűr hatásai miatt kezdenek fogyni, hanem azért is, mert étrendjük nem se nem változatos, se nem étvágygerjesztő.

Rovatok