Index Vakbarát Hírportál

A csak kicsit rossz levegő is rossz a szívnek

2018. augusztus 6., hétfő 08:38

Jóval a tűréshatár alatti légszennyezettség is károsíthatja a szívet – mutatták ki brit kutatók, akiknek a tanulmánya a Circulation orvosi folyóiratban jelent meg.

A londoni Mária Királynő Egyetem kutatói egy brit egészségügyi projektben szereplő négyezer önkéntes egészségügyi adatait értékelték ki vérvizsgálatokkal, szkenneléssel és MRI-vel. Megállapították, hogy már alacsony légszennyezettségnek kitett páciensek szívében is olyan szerkezeti elváltozások mutathatók ki, amelyek a szívelégtelenség korai szakaszában fordulnak elő – írja az MTI.

Nagy-Britanniában a légszennyezettség a legjelentősebb környezeti kockázati tényező az egészségre nézve – hívták fel a figyelmet a kutatók. Új levegőtisztasági stratégiájában a brit kormány szeretné felére csökkenteni azoknak a briteknek a számát, akik olyan területen élnek, ahol a szálló porban a 2,5 mikronnál (a milliméter ezredrésze) kisebb por- és koromszemcsék sűrűsége meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 10 mikrogramm/köbméter irányértékét. A Brit Szív Alapítvány szerint az újabb kutatás is megerősíti, hogy a kormánynak minél hamarabb végre kell hajtania programját.

Rovatok