Index Vakbarát Hírportál

A rák biológiai drónokat vet be az immunrendszer ellen

2018. augusztus 9., csütörtök 14:49

Biológiai drónok kibocsátásával segítik legyőzni az immunrendszert a rákos sejtek – állapították meg a Nature folyóiratban közzétett tanulmányukban amerikai és kínai kutatók.

Ezek a biológiai drónok a vérben cirkuláló exoszóma nevű apró struktúrák, amelyek fel vannak fegyverkezve a PD-L1 fehérjével, és kifárasztják az immunválaszért felelős T-sejteket, mielőtt azoknak lehetősége lenne arra, hogy elérjék a daganatot és megkezdjék harcukat – írja az MTI.

Az exoszómákat többek között a tumorsejtek termelik, és a sejtközi kommunikációban játszanak szerepet, képesek az örökítőanyagok, az mRNS, a miRNS, illetve a bioaktív lipidek és proteinsejtek szállítására a sejtek között, sőt érintkezéskor akár át is programozhatják a fogadó sejteket.  A Pennsylvaniai, a Texasi és a Vuhani Egyetem kutatói tanulmányukban az áttétes melanomára összpontosítottak elsősorban, de azt találták, hogy a mell- és a tüdődaganat is bocsát ki PD-L1-fehérjét szállító exoszómát.

Megspórolhatja a fölösleges kezelést

A kutatás eredménye paradigmaváltást hoz annak megértésében, hogy a daganatos sejtek hogyan nyomják el az immunrendszert; és új terápiák keresését is lehetővé teszi azzal, hogy segít megállapítani, hogy mely rákos betegek képesek reagálni a PD1-ellenes terápiára, amely feléleszti az immunrendszer képességét a daganat elleni harcra.

A PD1 elleni terápia megakadályozza a kölcsönhatást a T-sejteken lévő PD-1 fehérje és a tumorsejteken lévő megfelelője, a PD-L1 molekula között, új erőt adva a T-sejteknek, lehetővé téve, hogy kifejtsék tumorgyilkos hatásukat.

Az immunterápia életmentő sok áttétes melanomában szenvedő betegnek, de a betegek 70 százaléka nem reagál a kezelésre. Ezek költséges terápiák, és mérgező mellékhatásuk van, ezért nagy segítség, ha tudjuk, melyik beteg fog reagálni rá

– mondta Guo Wei, a Pennsylvaniai Egyetem professzora. Egy ilyen biomarker azonosítása a vérben segíthet ennek korai megállapításában, és később annak figyelését is segíti, hogyan hat a kezelés – tette hozzá.

Rovatok