Index Vakbarát Hírportál

Növeli az autizmus kockázatát a DDT

2018. augusztus 17., péntek 16:57

Nagyobb valószínűséggel született, születik autista gyereke azoknak a nőknek, akiknek a terhesség ideje alatt magas DDT-szintet (erős rovarméreg) mértek a vérében, derült ki egy új tanulmányból, amely több mint egymillió finn kismamától vett vérminták elemzésére épült.

Korábbi tanulmányok már összefüggésbe hozták a rák kockázatával a DDT-t (diklór-difenil-triklóretán) és a PCB-ket (poliklórozott bifenilek) is, és azt sugallták, hogy ezek a vegyszerek hatással lehetnek az agy fejlődésére és a kognitív funkciókra a gyermekkor elején. Ezeknek a tanulmányoknak a többsége a szennyezett helyekhez való fizikai közelség alapján becsülte meg az alanyok kitettségének mértékét, írja a nature.com.

Az American Journal of Psychiatry című folyóiratban publikált mostani tanulmány készítői azonban a várandós nők vérében kimutatott DDT-szint alapján mutattak ki összefüggést, noha hangsúlyozzák, hogy eredményeik nem bizonyítják, hogy az autizmust közvetlenül a DDT okozná.

A nagy hatású rovarmérget a legtöbb országban már évtizedekkel ezelőtt betiltották (elsőként 1968-ban, Magyarországon), mivel felhalmozódik a szervezetben és károsítja a környezetet, ugyanakkor Afrikában, Indiában és Észak-Koreában még ma is használják a szúnyogpopulációk kordában tartására.

A New Yorki Columbia Egyetemen dolgozó Alan Brown és finn kollégái több mint egymillió olyan finn nő vérmintáinak elemzésére alapozták az eredményeiket, akik 1987 és 2005 között szültek.

A tanulmány szerint azoknak a várandós nőknek, akiknek a vérében magas volt a DDT egyik bomlástermékének (DDE) szintje, 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel született autizmussal a gyermeke, mint azoknak a nőknek, akiknek vérében alacsony volt a DDE-szint. Annak valószínűsége pedig, hogy az autizmus értelmi fogyatékossággal együtt jelentkezik a gyermeknél, kétszer magasabb volt azon nők esetében, akiknél emelkedett DDE-szintet mértek.

Brownnak két elmélete is van arra vonatkozóan, hogy a DDT miként növelheti az autizmus kockázatát. A DDT-ről már korábban kimutatták, hogy alacsony születési súlyt és koraszülöttséget okozhat, amelyek ismert kockázati tényezői az autizmusnak. A DDT továbbá hozzákapcsolódik azokhoz a fehérjékhez, amelyek lehetővé teszik a sejtek számára a tesztoszteronra és egyéb hormonokra való válaszreakciót.

Rágcsálókon végzett kutatások már kimutatták, hogy az ilyen fehérjékhez kapcsoló vegyületek képesek károsítani a magzati agyfejlődést, különösen a hímeknél, ami azért fontos, mert a fiúknál gyakrabban mutatnak ki autizmust, mint a lányoknál. Brown és kollégái most rágcsálókon végzett kísérletekbe kezdenek az elméletek tesztelésére.

A kutatók az anyák PCB-knek való kitettségét is vizsgálták, ám ez esetben nem mutattak összefüggést az ugyancsak régen betiltott kémiai vegyületek és az autizmus között.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint 160 gyermekből egy jön világra autizmussal világszerte. Az idegi-fejlődési rendellenesség kialakulásában számos tényező, egyebek között a genetika és a különböző környezeti feltételeknek való kitettség is közrejátszhat. (MTI)

(Borítókép: Sáskajárás ellen permeteznek 1951-ben. Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Rovatok