Index Vakbarát Hírportál

Az IKEA meg tudná oldani India szmoggondjait

2018. november 19., hétfő 16:55

Egy az IKEA által kidolgozott terv segítene Indiának megszüntetni a nagyvárosait fojtogató szmogot, jelentette a CNN. A WHO idén májusi adatai szerint a világ tíz legrosszabb levegőjű nagyvárosa közül kilenc Indiában van, a svéd bútorgyártó cég által kidolgozott eljárás viszont más, hasonló gondokkal küzdő nagyvárosokon is segíthet.

India északi metropoliszainak – elsősorban a főváros, Újdelhinek – rossz, egészségkárosító levegőjéért legalább harmadrészben a mezőgazdaság felelős. A földeken dolgozó farmerek ugyanis a növénytermesztés melléktermékeit (az évente több millió tonnányi rizsszárat például) semmilyen módon nem hasznosítják, egyszerűen elégetik. A füst aztán megtelepedik a városokon, a forró évszakban különösen súlyos egészségügyi problémákat, évente egymillió ember halálát okozva.

A svéd cég megoldása egyszerű: olyan termékeket állítana elő, amik újrahasznosított és feldolgozott növényi rostokból készülnek, és ehhez felvásárolná a mezőgazdasági hulladékot a farmerektől. A "Jobb Levegőt Most" nevű kezdeményezés keretében a rizsszalmát felvásárolva és ikeás termékekké alakítva segítene enyhíteni India szmogproblémáin a svéd cég, az indiai hatóságokkal, cégekkel, kormányzattal együttműködve. A program nemcsak indiai rizsszalmával, hanem gyakorlatilag bármely ország, bármely mezőgazdasági melléktermékével, hulladékával működhet.

Az első indiai rizsszalmából készült ikeás termékek prototípusai 2018 végigi elkészülnek, és a tervek szerint 2020-ig be is vezetik azokat az indiai, majd később a nemzetközi piacra.

Rovatok