Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődött a világ első maláriaellenes gyerekoltásának tesztje

2019. április 23., kedd 11:54

Megkezdődik Malawiban a világ első maláriaellenes oltókampánya gyerekeknek – jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes programkoordinátora.

A WHO Malawi mellett Ghánát és Kenyát választotta ki a vakcina bevezetésére az érintett országok együttműködésével. A programot szándékosan csak fokozatosan vezetik be a szervezet tanácsadó testületének javaslatára. A most elinduló program várhatóan 2022 végéig tart, és a három országban évente összesen 360 ezer gyereket terveznek belevonni – írja az MTI.

A malária még ma is tragikusan sok ember halálát okozza, Afrikában évente több mint 250 ezer gyerekét. Ez a vakcina most először sok gyereknek esélyt ad

– mondta Mary Hamel a német dpa hírügynökségnek.

Az RTS,S nevű oltóanyag kifejlesztése 30 évig tartott. A WHO szerint ez az első, amely legalább részleges védelmet nyújt gyerekeknek, hatására kisebb valószínűséggel betegednek meg maláriában, illetve a kifejlődő betegség kisebb valószínűséggel lesz súlyos. Egy tanulmány szerint az oltóanyag 10 gyerekből 4 esetében akadályozza meg a betegség kialakulását, és 29 százalékkal kevesebb a súlyos megbetegedések száma azoknál a gyerekeknél, akiknek beadják a gyógyszert. A vakcinát öt hónapos és kétéves kor között négyszer kell beadni.

Hamel azt mondta, reméli, hogy az oltóanyag hatékonyságát sikerül tovább növelni. A programkoordinátor optimizmusát osztja Pedro Alonso, a WHO malária elleni globális programjának igazgatója: "A malária ellen egyelőre csak tökéletlen eszközökkel tudunk küzdeni, és csak ha kombináljuk ezeket, akkor érhetünk el számottevő eredményt. Ez az oltóanyag fontos eleme az eszköztárnak, annál is inkább, mert a fejlődés ebben a küzdelemben egy ideje stagnál." Egyes országok, amelyek korábban jó eredményeket értek el, visszaestek – tette hozzá.

Rovatok